Szolidaritás és társadalomlélektan Magyarországon

Szolidaritás és társadalom

A segélyezés nem az egészségbiztosítás asztala

A szolidaritás társadalomlélektani alapjai Magyarországon az utóbbi hatvan évben megroppantak. A szolidaritás nemes eszméjét bevonja a demagógia szürke penésze, rohasztja a politikai megosztottság mentális vírusa és támadja a rasszizmus szívós baktériuma. Valódi szolidaritást csak a verseny képes kikényszeríteni.

Farkas András alább teljes terjedelmében olvasható A szolidaritás és a társadalomlélektan Magyarországon című magvas esszéje az évekkel ezelőtt megszűnt Hírszerző c. weboldalon jelent meg 2007-ben. A portál archívuma nem érhető el, a Google kereső ezt az írást jelenleg nem találja. Az Első.XYZ portál szellemi kármentést végezve a szöveget újra közreadja. Az átvétel a keresők által nem indexelt helyről, innen történt: A közjó esete a magántőkével

Farkas András

A szolidaritás és a társadalomlélektan Magyarországon

Az egészség minden ember számára a legfontosabb, élethosszig tartó befektetés. Egészségünk szempontjából mindannyian nagybefektetők vagyunk. Minél hosszabb ideig élünk, annál inkább.

Egyéni befektetésünk – azaz egészséges életmódunk, zsír- és cukorszegény, antioxidáns- és rostgazdag táplálkozásunk, rendszeres futásunk és úszásunk, szűrővizsgálatokon történő fegyelmezett megjelenésünk, egészségcélú öngondoskodási tartalékaink megteremtése és így tovább – egyre nagyobb szerepet játszik (kellene játszania), noha tagadhatatlan, hogy a befektetés oroszlánrésze a társadalombiztosítás révén változatlanul az államra hárul.

A kérdés csak az: meddig tartható fenn ez a helyzet? Hol húzódik a határ az egészségünkért vállalt személyes és állami felelősség között? Voltaképpen erről is szól az egészségbiztosítás reformja.

A reformtervek véglegesítésének szakaszában egyre inkább nehezítik azonban a tisztánlátást azok az életveszélyes tévhitek, amelyek kezdettől fogva beárnyékolják a közgondolkodást.

*

Az első ilyen tévhit, hogy a közösségi járulékbevételek az új rendszerben a magánbiztosítókhoz kerülnek, így a kormányzat végsősoron magánzsebekbe játssza át a közpénzeket. Ez olyan mérvű csúsztatás, hogy ha valaki ragaszkodik ehhez az állításhoz, akkor a jövőben már nem hivatkozhat nyugodt szívvel arra, hogy korábban sohasem hazudott.

Ugyanis a járulékbevételek nem a létrehozandó új egészségpénztárakhoz, hanem az egységes nemzeti kockázatközösségi/egészségbiztosítási alapba kerülnek, ráadásul a járulékmértékeket nem az egészségpénztárakba fektető magántőke képviselői, hanem az állam határozza meg, a járulékokat nem a pénztárak, hanem az állam szedi – adók módjára – be, s e bevételeket az állam az egységes nemzeti kockázatközösség bevételeit kezelő hatósága révén összegzi és könyveli.

A nagy közös egészségbiztosítási alapban összegyűjtött járuléktömeghez a pénztárak nem férhetnek hozzá, hiszen azokat az állam által meghatározott szabályok szerint, állami többséggel működő fejkvóta-bizottság oszthatja csak fel az egyes pénztárak között – és el ne felejtsem, a pénztárakban is az állam a többségi tulajdonos. A pénztár ebből az államilag beszedett és államilag szétosztott fejkvóta-bevételeiből finanszírozza tagjai számára az egészségügyi alapellátásokat – amelyek körét és a finanszírozás mértékét (hbcs, pontrendszer, etc.) szintén az állam határozza meg.

Mintha mindez nem lenne elég az állam számára, még profitkorlátozásokat is be kíván vezetni (a bevételnek csak meghatározott százaléka lehet profit, s azt is csak meghatározott arányban lehet – esetleg, később – kivonni a pénztárból). Hab a tortán, hogy e gúzsbakötésért cserébe az állam több tízmilliárdos befektetést várna el a magánbefektetőktől. Vonzó lehetőség befektetésre, nem? Nyilván Ön is hanyatt-homlok rohanna ilyen pénztári részvényt jegyezni, ha tehetné.

*

A második veszélyes tévhit, hogy Continue reading

Kérdések és válaszok a cigányságról

Csepeli György

Kérdések és válaszok a cigányságról

Elhangzott 2013. május 6-án, a Fleck Gábor – Szuhay Péter: Kérdések és válaszok a cigányságról c. kötetnek a Néprajzi Múzeumban tartott bemutatóján

Kármentés a megszűnt Commmunity EU portálról – 2013. július 16. Kiegészítés: Cigányellenesség Magyarországon. Medián 2009

Hitvalló műfaj a káté. Az általam ismert Heidelbergi Káté, a református egyház híveinek készült, s olyan kérdésekben igazítja el a híveket, mint az emberi nyomorúság, a megváltás, a teremtés, a keresztség vagy a „végvacsora”.

Kérdések és válaszok a cigányságrólFleck Gábor és Szuhay Péter is kátét írtak. Kérdéseik azonban nagyon is evilágiak, kiindulópontjuk azonban szintén hitbéli. A cigányság, melynek mibenlétére a kérdések és a rájuk adott válaszok vonatkoznak, korántsem olyan létező, melynek mibenlétére a fizikai tények adta bizonyosság birtokában válaszolhatnánk. A határ a „cigány” és a „nem cigány” között sem nem éles, sem nem határozott.

Ha mintát veszünk a kérdésekből, melyekre a szerzők választ adnak, nyilvánvaló lesz, hogy ahány nézőpont, annyiféle válasz. Miként nincs biztos válasz arra a kérdésre sem, hogy Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?, úgy nincs biztos válasz azokra a kérdésekre sem, amelyeket a szerzők kátéjukban összegyűjtöttek. Az emberi meghatározatlanságra adott „roma” meghatározás része a „magyar” meghatározásnak. Jogi, szociológiai, kulturális antropológiai, szociálpszichológiai szempontok elválaszthatatlanul kavarognak minden egyes kérdés kapcsán.

Íme, pár kérdés mutatóba:

  • Mi illő: cigányt vagy romát mondani?
  • Mikor jelentek meg és terjedtek el Európában a cigányok?
  • Milyen elképzelések élnek a cigányok származásáról, és mi ma az elfogadott tudományos álláspont?
  • Azonos arányú-e az össznépességen belül Európa különböző országaiban a cigányok jelenléte?
  • Hogyan reagáltak az elmúlt években a romániai cigányok megjelenésére Olaszországban és Spanyolországban?
  • Ki a cigány? Akit a többség annak tart, vagy aki magát annak mondja?
  • Milyen volt Magyarországon a népességen belül a cigányok aránya az ezredfordulón és lesznek-e 1,5 millióan 2050-ben?
  • Azonos-e a cigányok korfája a társadalom összességével, avagy attól eltérő?
  • Hogyan nevezik romani nyelven a cigányok holokausztját? Mi történt ekkor?
  • Miért olyan kevés a roma parlamenti képviselő?
  • Mit jelent a fekete vonat?
  • A cigányok valóban nem értenek a földhöz?
  • Kik játszanak és játszottak szerepet a romák oktatási, szociális, egészségügyi és foglalkoztatási helyzetének változtatásában?
  • Miért fontos, hogy a romák büszkék legyenek roma mivoltukra, hogyan lehet erősíteni a roma identitást? Kik és hogyan segítettek nekik ebben?
  • Létezik-e roma értelmiség?
  • Mik a szegregált oktatás legfőbb ismérvei és következményei?
  • Igaz-e, hogy a cigányok mind katolikusok?
  • Milyen magyar kulturális örökséget köszönhetünk a romáknak?
  • Hogyan teremtődött meg a cigány költészet?
  • Cigány zene-e a cigányzene?

Ezek a kérdések léteznek. A szerzők érdeme, hogy nem maguk találták ki a kérdéseket, hanem az életből vették azokat. Valamennyien, akik ma Magyarországon élünk, ezekkel a kérdésekkel szembesülünk. Fleck és Szuhay kátéja megadja a válaszokat. De az eredeti kátéktól eltérően, sosem színlelik azt, hogy a válaszoknak ne lehetne alternatívájuk. Nem mondják meg a „tutit”. Inkább azon vannak, hogy az olvasókat inspirálják további válaszok keresésére.

Fleck és Szuhay kátéja felfedező útra invitál egy nagyon közeli, s ugyanakkor nagyon távoli világba. Előítéletek, sporadikus tapasztalatok, sztereotípiák, szorongások, félelmek, némelyütt utópikus remények prizmáján keresztül látjuk ezt a titokzatos világot. Paradox módon senki sem mondhatja, hogy mindent tud a cigányokról. Ha roma, ha nem, a titok és a homály nem oszlik. A könyv, melyről most beszélek különleges érdeme, hogy képes felvillantani a sokszínűséget, a perspektívák sokféléségét, a roma és nem roma együttélés szövevényét, mely nem ismeri az egyértelműséget, a határok fix választóvonalát, a fekete vagy fehér biztonságát.

A könyvnek nincs narratívája. A kérdések a hétköznapi érdeklődés ritmusában követik egymást. A könyv olvasását bárhol el lehet kezdeni, s bárhol abba lehet hagyni. Egy olvasás amúgy sem elég. A kérdések, mivel nem a szerzők agyszüleményei, hanem az élet kérdései, újra meg újra visszatérnek bennünk, s ilyenkor újra fel kell lapozzuk a könyvet, hogy megnézzük, mit írtak a szerzők.

Aki ma Magyarországon felnőtt fejjel él, nem kerülheti el a kérdéseket, melyeket Fleck és Szuhay megfogalmaz. Az alapkérdés, melyre válaszként az egész könyv született, hogy miként lehetséges úgy élni a mai magyar társadalomban, hogy jószerével senki nem tud semmit ennek a társadalomnak a legégetőbb problémájáról. Nem mintha nem lennének vizsgálatok, statisztikák, melyek a roma népesség számarányát, belső tagoltságát, a nem roma népesség diszkriminációra sosem rest hajlandóságát, a közpolitika nyomorát, a politika cinizmusát mutatnák. Rengeteg dolgot tudunk a részletekről, de semmit se tudunk az egészről. A magyarországi romaprobléma része az iszonyatos tudatlanság, melyet súlyosbít az érzelmi gyökerekből táplálkozó elzárkózás. Ez a káté akkor lesz hasznos, ha bevonul a középiskolákba, s részévé válik a tananyagnak.

A káté műfaja egyenest felszólít a pedagógiai alkalmazásra. A válaszok akkor szervülnek tudássá, ha sokoldalú tapasztalatszerzéssel, önálló tanulással társulnak. Mindenkinek magának kell elindulnia a felfedező útra, mely nemcsak, s nem is elsősorban kifele, hanem befele vezet. A roma, akit nem ismerünk, az bennünk van. Mi magunk vagyunk a Másik, akinek látványa iszonyattal tölt el bennünket, akitől menekülünk, akitől elzárkózunk, akit nem akarunk ismerni.

E kis könyv legnagyobb érdeme, hogy rádöbbenti az olvasót: a csoport, melyet cigánynak lát és láttatnak vele, nem akadály a polgári, demokratikus Magyarország céljának megvalósítása útján. Ellenkezőleg, addig nem lesz Magyarországon polgári társadalom, míg az emberi létből adódóan magától értetődő és elidegeníthetetlen jogok teljessége nem illet meg mindenkit, akit a születés véletlene vagy a sors szeszélye erre a földre nem sodort. Nem tehetünk kivételt, nem tehetünk úgy, hogy az Emberi és Polgári Jogok 1791-ben Párizsban elfogadott nyilatkozata egyesekre vonatkozik, másokra viszont nem. A sors mindenki számára tért nyit az életben, s nem lehet erő, mely a sorsot ebben megakadályozhatja. Continue reading

Sújthatja-e egyházi átok az internetet?

Társadalmi tragédiát okoz-e az internetet?

egyházi átok internetA digitális forradalmat az internet teljesítte ki és tette kultúránk meghatározó szegmensévé az online jelenlétet. Ma már az online világ teljességgel behatolt a társadalom minden rétegébe. Ám még 6-7 évvel ezelőtt is az internettel kapcsolatban igen komoly szakemberek között igen komoly viták zajlottak, nem egy esetben az ifjúságra gyakorolt hatását tekintve. Néhány területen maga az internet léte is komoly kulturális kihívást jelentett. Az egyes, a politikai és kulturális információáramlást korlátozni akaró rendszerek esetében ez elég nyilvánvalónak látszott, problémát jelentett például vallási körökben. Mígnem történt valamiféle fordulat, 2012-2013 táján ugyan a hitélet letéteményesei számára is komoly kihívást jelenthet a technika vívmányaihoz való viszony kalibrálása, de alighanem sikerült megoldást kovácsolniuk a problémából.

Ekkoriban történt, hogy egyes online tudósítások címében az internethasználatot társadalmi tragédiaként említette Erdő Péter bíboros. A Kultúra Pápai Tanácsának 2013-as plenáris ülésén elhangzott mondatában azonban már árnyaltabban fogalmazott, de a lényeg mégis ugyanaz: „Az ember ideje és figyelme is hatalmas természetes erőforrás, ha ezt az internet teljesen kimeríti, akkor társadalmi méretekben ez is tragédiát okozhat”.

Az internetes társadalomtragédiával riogatni egy öreg papnak persze lehet ildomos, ugyanakkor több okból is érdemes ezekre a figyelmeztetésekre odafigyelni, mivel a technológiai haladás sokszor okozott olyan társadalmi feszültséget, mely akár komoly problémát okozott a történelemben. Nem is csak az egyház közelében, hiszen gondolhatunk akár a ludditákra is ez ügyben. Az internet kapcsán pedig már többször is bebizonyosodott, hogy egyes alkalmazásai, alkalmazási módjai nem csak építeni, hanem rombolni is képesek. Az ismeretszerzés egyszerűsítésével segíthetnek pallérozni a szellemet. Kizárólagos kommunikációs csatornává válva azonban sokak szerint tényleg rombolhatja a személyiséget.

Ebből a szempontból az internet világában töltött idő, és az ott való jelenlétre fordított figyelem nyilvánvalóan éppen úgy helyzetfüggő, mint bármi más esetben. Sokszor emlegetett analógia például az internetes információáradatra egy végtelenített könyvtár. Márpedig nem igazán halottunk olyasmit, hogy aki figyelmét és idejét egy könyvtár mélyén tölti, az a társadalmi tragédia irányába forgatná a világ kerekét.

Mostanság már biztosan nem állítana ilyet az egyház egyik jeles képviselője sem. Miközben a történelemből tudjuk, hogy sokáig érezték hatalmuk gyengítésének eszközét a könyvekben, a tudományos munkákban. Nem egy esetben pedig kiátkozták azokat a könyveket, melyek tartalma nem volt egyenesen levezethető az egyház által kanonizált iratokból.

Áldás és átok

Az egyik oldalon tehát kétségtelenül igazat kell adnunk azoknak, beleértve az egyházi személyiségeket is, akik az esetleges veszélyekre hívják fel a figyelmet. Az internet, mint megannyi más a világban, lehet áldás és lehet átok is. A gyermek esetében ugyanúgy a nevelés és tanítás során kell eldőlnie a vele való viszonynak, ahogy az élet más területén. Például a közúti közlekedés szabályainak megtanulása során. Ez is közhelyesnek tűnik, de mégis érdemes újra és újra elmondani annak érdekében, hogy ne kategorikus meghatározásokban próbáljunk közelíteni a problémához. Márpedig akkor, amikor egy hatalmi tényező kezd emlegetni valamit, hajlamosak lehetünk egyértelmű, és a színskála két vége által reprezentált kategóriákban gondolkodni. Az egyház pedig még akkor is hatalmi tényező az emberek millióinak tudatában, ha a napi politikától vagy az oktatáspolitika jelen állapotától eltekintünk.

Mára az egyház az internet intenzív felhasználójává vált. Az egyházi honlapok sokaságát, a közösségi profilokat, vagy akár a Biblia teljes szövegének internetes elérhetőségét tekintve egy technológiai áttörés látszik körvonalazódni. Ebben már nincs szerepe annak, hogy Erdő Péter 2013-ban egyfajta bizakodással tekint arra, hogy bár „neki még nincsen Facebook-profilja és Twitter-fiókja, de nem kizárt, hogy az esztergom-budapesti egyházmegye a jövőben majd így is megszólítja a fiatalokat”. Holott korábban úgy vélte, hogy az internet nem alkalmas a hit világának teljes kifejtésére. Bár említette, hogy alkalmas lehet az emberek fejében uralkodó zűrzavar oszlatásában. S ebben nehéz is lenne vitatkozni, mivel az ismeretek széles köréhez való hozzáférés, és az ismeretekkel való okszerű gazdálkodás képessége mindig is segítette a szellemi káosz oszlatását. A vita rendszerint nem is ekörül, hanem ott szokott kirobbanni, hogy mit tekintünk zavaros képzetnek. Ennek függvényében pedig a rendcsinálás palettája és célja éppen úgy lehet a vita tárgya. Bővebb információk híján tehát csak bízni lehet abban, hogy a zavaros képzet nem minden, a dogmatikus eszméken kívül eső gondolatot jelenti. Ahogy azt is, hogy nem a dogmarendszer fejekbe-verésének technikáját jelenti a rend kialakítása. Mert ez ellen az internet tényleg erős védelmet kínálhat. S akkor, ha az okszerű használat küszöbén megáll a klérus, az internetet akár egyházi átokkal is sújthatják.

Aquaterápia – Vízterápia – Hidroterápia – Vízgyógyászat

A víz mint a gyógyítás eszköze – Kneipp-kúra

A hidroterápia (aquaterápia, vízgyógyászat) már az ókorban ismert és széles körben alkalmazott természetes gyógymód volt.  A víz fizikai tulajdonságainak terápiás célú használata a 18. században kapott igazi lendületet, s a 19. század második felében élte fénykorát.

Kneipp-kúra - vízterápia

Sebastian Kneipp

A modern vízterápia alapjait mások mellett egy német lelkész és természetgyógyász, Sebastian Kneipp (1821–1897) rakta le az 1800-as évek végén. A Kneipp-kúra az egyik legismertebb és legkomplexebb hidroterápiás eljárás.

A víz ereje

Kneippet saját bevallása szerint a véletlen, pontosabban a véletlenként feltűnő gondviselés vezette a vízgyógyítás tanaihoz.

A szegény sorsú, fiatal takácsmesternek minden vágya, hogy papi pályára léphessen. Ám céljáért hozott sok-sok áldozat hiábavalónak tűnik: mire révbe érne, a nélkülözés kikezdi egészségét. Előrehaladott tüdőbetegsége gyógyíthatatlannak látszik, az orvosok lemondanak róla, s ő maga is kezdi elveszíteni a reményt. Ekkor kerül a kezébe egy vízgyógyításról szóló könyvecske. Az ott leírt módszereket meglehetősen durvának találja, mégis gyakorolni kezdi a vízzel való testedzést, rendszeresen megfürdik például a jeges Dunában. Rövid idő múlva javulást tapasztal, s hamarosan teljesen felépül.

Hosszú szenvedése érzékennyé teszi az elesettek, betegek sorsa iránt, csodaszámba menő gyógyulása pedig arra indítja, hogy részletesebben tanulmányozza a vízzel való gyógyítás módszereit. A közismert hidroterápiás kúrákhoz képest szelídebb, kímélőbb eljárásokat dolgoz ki, meggyőződése, hogy „… mennél enyhébben, mennél kíméletesebben, annál nagyobb hatással” alkalmazható a hideg és meleg víz gyógyereje.

A vízzel gyógyító pap

Gyógyítói tevékenységét kezdetben titokban végzi, főleg tuberkulózisban szenvedő betegeket kezel. „Nem minden beteg egyformán szerencsétlen” – írja évekkel később Meine Wasserkur (Vizkurám) című könyvében. Elsősorban azokon próbál segíteni, akiknél nem válnak be az orvosi kezelések és az ismert gyógyszerek, illetve, akik nem tudják megfizetni azokat: jellemzően a reménytelen eseteket vállalja el. Szerény praxisa mégis szemet szúr az orvosoknak, akik kuruzslással vádolják, egy patikus pedig pert indít ellene, mondván, anyagi kár éri a plébános tevékenysége miatt. A bíróság felmenti ugyan, de a gyógyítástól eltiltják, ám ő nem vesz tudomást a tilalomról, s a kolerajárvány idején 42 beteget gyógyít meg. A nép kolera-káplánnak nevezi el.

1855-ben a 800 lakosú Wörishofenbe, a domonkosok kolostorába helyezik. Itt főleg a mezőgazdaság ügyei foglalkoztatják, s miközben modernizálja, felvirágoztatja a növénytermesztést a rendhez tartozó földterületeken, a gyógynövényeket tanulmányozza.  A vízzel történő kezelések procedúráját kiegészíti gyógyteák, tinktúrák, porok és olajok alkalmazásával, valamint táplálkozási tanácsokkal. Elsősorban az egyszerű, tápláló, kevéssé fűszerezett ételek fogyasztását javasolja, s mint mindenben, ezen a területen is a mértékletességet hangsúlyozza.

„Nincs semmi, a mi annyi féle módon alkalmazható, mint a víz”

A Kneipp-kúra alappillérei

Kneipp betegségfelfogásának alapja, hogy az emberi szervezet működésének zavaraiért alapvetően a vérkeringés defektusai a felelősek: „…vagy az egészséges vérkeringés rendje van megzavarva, vagy a vérnek összetételében van hiba, a mit arra nem tartozó, káros nedvek elrontottak.” A gyógyítás feladata a vér normális keringésének helyreállítása, ill. az összetételét megzavaró, károsító kóranyagok eltávolítása. A víz – helyesen alkalmazva –  képes feloldani a káros anyagokat a testben, kiválasztani, elvezetni a feloldott anyagokat és újra helyes mederbe terelni a keringést.

Kneipp olyan „edzési” eljárásokat dolgoz ki, melyek erősebbé, ellenállóbbá teszik a szervezetet. Ilyen a meztelen lábbal való járás a nedves fűben, a köveken, a friss hóban és a hideg vízben. A víz gyógyászati célú alkalmazásának pedig a következő típusait különbözteti meg és alkalmazza:

  • borogatások,
  • fürdők,
  • gőzölések,
  • öntések (zuhanyok),
  • lemosások,
  • pólyázások,
  • a víz ivása.

A vízkúrát kiegészíti, hatékonyságát fokozza a rendszeres mozgás, a helyes táplálkozás és a természetes gyógyító szerek (gyógynövények) alkalmazása.  Kneipp módszere tehát egy holisztikus életmódprogram, melynek alappillérei:

  1. A víz gyógyító erejének alkalmazása (hidroterápia): különböző hőfokú víz váltakozó alkalmazása vegetatív ingerek és stimuláció kiváltásáért.
  2. Gyógynövények (fitoterápia) alkalmazása.
  3. Mozgás: rendszeres, nem megerőltető mozgás, fizikai munka.
  4. Egészséges táplálkozás: kevéssé feldolgozott, vagyis tiszta állapotú élelmiszerek fogyasztása.
  5. A lelki egyensúly helyreállítása („rendterápia”): törekvés a test, a lélek és a szellem összhangjára.

Continue reading

Szemantikus honlap-optimalizálás

Miért a honlap-optimalizálás a pontos kifejezés?

honlap optimalizálás

Szemantikus optimalizálás, linképítés

A magyar szaknyelvben ugyan a keresőoptimalizálás kifejezés honosodott meg, mint az organikus találati pozíciókat javító művelet megnevezése, ám ez a terminus technikus nem pontos. De nem megfelelő az angol Search Engine Optimization magyar tükörfordítása sem: keresőeszköz optimalizálás – aki ismeri a folyamatot, tudja, hogy nem a keresőt és nem is az eszközöket optimalizáljuk. Ha pontosabban szeretnénk az angol szakszó értelmét visszaadni, akkor egyértelművé kell tenni, hogy a keresők szempontjai szerin, a jó eredmény céljából a keresési preferenciákhoz igazodva zajlik az optimalizálás, a kereső tehát igazodási helye és nem pedig tárgya a műveletnek. A tárgya maga a honlap, ezért sokkal megfelelőbb a honlap-optimalizálás kifejezés akkor is, ha a tevékenység egy része nem közvetlenül vonatkozik a weboldal tartalmára, hanem közvetett módon kapcsolódik hozzá, jelesül a hivatkozói hálózat linkjei, az úgynevezett linkprofil révén. Ám mivel ez a profil elválaszthatatlan a céloldaltól, alapszavunk ugyanígy vonatkozik a hiperhivatkozások alkotta linkfelhőre, mint a magját képező weblapra.  Ebben a megközelítésben a honlap-optimalizálás egyaránt jelenti a weboldal tartalmának és az őt körülvevő linkfelhőnek a keresőszempontok szerinti alakítását, optimalizálását.

Végül még egy nyelvi kitérő: a szóban forgó kifejezést a weben általában két szóba írva találjuk, ritkábban egybeírva, holott a helyesírási szabályzat értelmezése szerint ez egy 6 szótagnál hosszabb többszörös szóösszetétel, s mint ilyen, kötőjellel írandó (lévén a honlap maga is összetett szó: hon+lap)

A honlaptartalom optimalizálása

Ahogy jeleztük, a SEO első munkafázisának fókuszában maga a weboldal és annak tartalma áll. Ennek optimalizálása három részterületet érint:

  1. technikai, formai (általános) optimalizálás
  2. a (főleg a szöveges, részben képi) tartalomra irányuló általános SEO munka
  3. speciális, kulcsszavas optimalizálás
    • ezen belül a szemantikus keresés szempontjai

Kicsit részletesebben:

  1. a technikai optimalizáció során el kell érni, hogy
    • a weblap oldalai és elemei könnyen feltérképezhetők legyenek a keresőrobotok számára
    • az oldal betöltődése gyors és akadálymentes legyen
    • logikus és keresőbarát legyen a website felépítése, a fájlnevek, az URL-címek, a könyvtárszerkezet
    • a webhely regisztrálva legyen a Google Analytics és Searche Console auditrendszerekben
  2. a képi és szöveges tartalom optimalizálása: el kell érni
    • hogy a tartalom az honlap témáját illetően informatív, hiteles, releváns legyen.
    • eleget tegyen a webmesterek számára a Google által kiadott irányelveknek és ajánlásoknak, ezen leginkább azt értve, hogy minden website rendelkezzen a gépi értelmezéséhez szükséges elemekkel, s ezek megfelelő információkat tartalmazzanak (legyen pl. a képeknek értelmes fájlneve és jól eligazító alt szövege)
  3. keywords optimization: a témára nézve releváns kulcsszavak számára megfelelő reprezentációt, gazdag és változatos előfordulást kell biztosítani,
    • ide értve a az oldal nevét (title)
    • a meta tageket (description, keywords)
    • a címeket-alcímeket (head line h1 – h6)
    • az <ol> <li> és <ul> <li>, valamint strong és italic kiemeléseket
    • a képek és linkek attribútumait
    • a long tail kulcsszavakat
    • a szemantikus hálón kapcsolódó kulcsszavak

Az utóbbi alpontot részletezve

Szemantikus tartalomoptimalizálás

Az optimalizálás tárgyát képező kulcsszavak megfelelő használatán és változatos szerepeltetésén túl (lásd fent) hasznos lehet a tartalom relevanciájának növelése céljából a Google által megvalósított szemantikus keresés szempontjainak megfelelő tartalomfejlesztés. A szemantikus keresés találataival például akkor találkozunk, ha a tényleges kulcsszó helyett annak toldalékolt változataira (pl. többes szám) keresünk, vagy szinonimáit használjuk, példának okáért ha a weblap optimalizáció kulcsszóra keresünk, első találatként a Honlap optimalizálás című oldalt kapjuk, azaz a keresőalgoritmus pontosan tudja, hogy weboldal = honlap és optimalizáció = optimalizálás. Hasonlóan jó eredmények adódnak különböző definíciókra, körülírások, kérdezőmondatokra. A Ki a legjobb linképítő Kárpátalján? keresőkérdést begépelve az első találat címében ott találjuk Balla D. Károly nevét. De adekvát tartalmú oldalt kapunk akkor is, ha csak a fogalmi összefüggések szerint kapcsolódó szavakat gépelünk be, például: linképítés seo google kereső – az eredményoldalon az első helyen a Honlap keresőoptimalizálás c. lapot kapjuk, holott sem a honlap, sem a keresőoptimalizálás szó nem szerepelt a keresésünkben.

Már ezek alapján is nyilvánvaló lehet számunkra, hogy weboldalunk fejlesztése során érdemes úgy végezni a munkát, hogy a kulcsszavainkon kívül  előforduljanak rajta a szemantikus hálón kapcsolódó kifejezések is, jelesül:

  • nyelvi alakváltozatok, toldalékolt formák
  • szinonimák, azaz azonos vagy rokon értelmű szavak
  • körülírások, meghatározások
  • távolabbi fogalmi összefüggések kifejezései

A website content egészét tekintve úgy is fogalmazhatunk, hogy azoknak a kulcsszavaknak a vonatkozásában, amelyekkel TOP pozíciókra pályázunk,

szemantikai szempontból is releváns kontextust kell létrehoznunk. Continue reading

Az első számítógépes egér feltalálója

Douglas Engelbart és az első számítógépes egér

Douglas Engelbart első egér

D. C. Engelbart, a számítógépes egér feltalálója más téren is jeleskedett

A számítástechnikusok bennfentes zsargonjában leginkább az egerek atyjaként emlegetik Douglas Carl Engelbart (1925-2013) amerikai mérnököt és feltalálót. Holott a legendás informatikai és internetes szakember nevéhez sok más is fűződik az ember és a számítógép közötti interakciókra irányuló kutatás és a hiperszöveg rendszerek fejlesztése, valamint a grafikus felhasználói felületek kidolgozása területén. Ki is volt és miben jeleskedett

Doug Engelbart, az egerek atyja

Ha valakinek ma ismerős a Doug Engelbart név, akkor azt nagy valószínűséggel az egérrel azonosítja, ami jelenleg a legnépszerűbb manipulátor, mely a kurzor mozgatására szolgál.

Ő volt az, aki megalkotta és elsőként nevezte ezt az eszközt egérnek. Az egér dicsőséget és sikert hozott számára, de csak 30 évvel a feltalálása után. Az egeret ugyanis nem megfelelő módon védette le, ugyanis a szabadalom mindössze a mechanizmusra vonatkozott, és nem magára az ötletre. A korszerű egerek teljesen más elven működnek, mint amelyet Doug Engelbart levédett, ezért a gyártók nem voltak kötelesek jogdíjat fizetni a feltalálónak. Itt kell megemlíteni egy másik világhírű amerikait, Zingert, aki levédette a tűt, amely az éles végén lyukkal rendelkezik. Ezzel biztosította magának azt, hogy mindenki, aki varrógépet gyárt, köteles neki jogdíjat fizetni. A köztudatban nagyon sokáig úgy élt, hogy az egér a XeroxPARC találmánya, illetve az Apple felfedezése. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy az emberiség főképp ezeknek a cégeknek köszönhetően ismerte meg az egeret, de korántsem ők voltak a felfedezők. Engelbart hivatalosan csak 1998-ban lett elismerve az egér feltalálójaként, amikor megkapta a Lemelson-MIT Prize nevű díjat. A díj összege 500 000 dollár volt, és azok kaphatják meg, akik valamilyen rendkívüli találmányt mondhatnak a magukénak. Continue reading

Szinkronitás – Szinkronicitás. Földönkívüli álmok

szinkron jelenségek - álomfejtésMi a szinkronicitás (vagy szinkronitás)?

A filozófusok és az ismeretelmélettel tudományos szinten foglalkozók által hagyományosan leírt három jelenségen túl (ezek: idő, tér, okság, azaz kauzalitás) létezik egy negyedik, ez a szinkronicitás (vagy – újabban egyre gyakrabban így nevezik: szinkronitás).

Szinkron jelenségekről, a szinkronitás előfordulásáról akkor beszélünk, ha valamilyen külső esemény és egy attól elvben független belső (archetipikus) esemény véletlen módon egybeesik, azonos időben és/vagy ugyanazon a helyen történik. Bár az ok-okozati összefüggés hiányzik, egyfajta spirituális, transzcendens, ezoterikus, misztikus kapcsolódás feltételezhető.

Erre példa: Egyik nap gyermekünk a szoba sarkába szaladva azt kiabálja: madár, madárka. Holott nincs ott semmi. Másnap a szobába belépve ugyanabban a sarokban egy vergődő cinkét találunk: berepült a nyitott ablakon. Vagy: meghal egy ember és megáll az ingaóra a halottas szobában. Vagy: gondolunk valakire az utcán sétálva, és egy perc múlva fel is tűnik.

Ezek a jelenségek vonatkozhatnak életre, halálra, születésre, szerelemre stb. (ezek archetípusok). Általában akkor tapasztal az ember szinkronicitást, amikor szoros kötődés alakul ki vagy szűnik meg közte és egy másik ember között. Például: szerelmesek egy időben ugyanazt álmodják (Gondoljunk Enyedi Ildikó gyönyörűséges filmjére: Testről és lélekről). A szinkronicitás elvén alapul a telepátia, az asztrológia, az álomfejtés, a Ji King és az UFO-jelenség is. A jungi álomfejtés a tudat és a tudatalatti közti szinkronjelenségeken alapul. Az alábbiakban Dr. Kállay O. Béla pszichiáter és keletkutató eredetileg álnéven publikált cikkét közöljük az ELSŐ XYZ portálon.

szinkronitás - szinkronicitás

Földönkívüli álmok

Számomra (az egyik legfontosabb pszichológiai) kulcsfogalomként – ha ugyan nem, mint azt jelenleg a legvalószínűbbnek tartom: – alapkategóriaként a szinkronitás tűnik fel. Ami utoljára talán az anyaméhben (de akkor is csak az anya testével kapcsolatban) funkcionálhat. Akkor még meglehetősen tökéletesen – és így csak kíséri (mintegy keretét alkotja) az akkor még nem is elsősorban pszichés, hanem az azt megalapozó neurológia alapstruktúrák kialakulását.

Ennek az azonosságnak/egybeesésnek (legalább részleges) újrateremtése determinálja felfogásom szerint a születés utáni kötődéseinket (és ezáltal életünket).

Először a szülőkhöz, aztán (szerencsés esetben, ha a duáluniónál önállóbb életre válunk képesek, akkor életünk végéig tartó) szerelmeinkhez (vigyázat többes szám!), és így tovább.

Ebből következően a szülőkhöz való kötődésünk nem (a végső) alap, amelynek – szerencsés esetben enyhülő – áttételeit élnénk meg emberi kapcsolatainkként.

A szülőkhöz való kötődés a szinkronitásra való – szó szerint! – „beidegződésünk” következménye,

amelyet föl is erősít, de (szinte a felismerhetetlenségig) módosít is, hogy a születéssel a szinkronitásnak nemcsak az alapja, de addigi döntő, addig szinte kizárólagos összetevője nem egyszerűen megszűnik, de negatív formában testi diszkomfortként válik tapasztalattá.

A szinkronitás mélységesen és szó szerint tudattalan (mert nemhogy a tudat, de a tudatos gondolkodást lehetővé tevő idegpályák kialakulását megelőző, kezdetben testi emlékének és az ettől radikálisan különböző (főként csak a születés utáni) testi diszkomfort tapasztalatának a kontrasztja az a feszültségforrás, amelyből a tudatos gondolkodás szikrája kipattan. Mint (az ős) Zeusz fejéből Pallasz Athéné (talán a párzás és az utódnemzés összefüggésének felismeréseként). (Talán így történt, talán másként. Ha így, akkor ez egyik első, tudatosan nemzett emberi utód, egy lány emlékét őrizzük máig, és nem véletlenül istennőként. Mert a felismerésnek köszönhetően sorsa, és sorsa következményeinek rendkívüliségére még a legenyhébb az „isteni” szó. Más azonban nem áll rendelkezésünkre.)

A tudatos gondolkodás szikrája a testi diszkomfort érzés útvonalát követve kap(ott) lángra, „melegével” csökkentve azt. Előbb az ellátás (a diszkomfomitás csökkentésének) felfogásával, majd annak szülőkhöz kapcsolásával, később azt szabályozó manipulálásával.

A legtöbb, kevésbé szerencsés (mert duálunióhoz vezető) esetben az így és ezáltal determinált kötődéseink, azaz az érzelmeink töltenek be (érzéseink helyett) ahhoz hasonló pszichológiai funkciót, mint a hardver a számítógépeknél.

Csak ennek – legalább részleges! – szinkronizálása után futtathatóak a közös szoftverek. Bármiféle (szerelmen, vagy barátságon alapuló) emberi kapcsolat, de akár csak egy megállapodás, egy komolyabb üzlet.

Ha ugyanis a „hardverben” nincs szinkronitás, racionális megállapodás sem köthető, mert a bármily logikus szavak e nélkül a szinkronitás nélkül csak egy érzelmi játszma lépései. (Mindig azok is, de ilyenkor csak azok, csak érzelmi játszma részei.)

Tulajdonképpen – vázát tekintve – talán ilyen pofonegyszerű az egész.

A szinkronitásnak valószínűleg csak következményei az agyon- és túlmisztifikált „titokzatos”, és „megmagyarázhatatlan” egybeesések, a szinkronicitás, amit Jung legalább, ha óvatosan is, de legalább olykor tárgyalni merészel.

Holott talán pofonegyszerű dolog!

Annak a jele, hogy a „jelek” előtt az ember legalább több-kevésbé helyesen kezdett el gondolkodni a világról: szinkronba (kezd) kerül(ni) a (külső)valósággal (nem attól végletesen elrugaszkodott fantazmagóriák uralják gondolkodását, és ezáltal az agyát). Olyasmi kezd el történni, amit gondolt. Nem azért, mert gondolkodásával előidézte az eseményt, hanem mert helyesen gondolkodott azokról a dolgokról, amelyek a jelenséget okozzák. (Olykor csak tudattalanul, esetleg álmában.)

Amiként a szinkronicitás újrateremtése determinálja a születés utáni kötődéseinket, úgy álmaink  középpontjában is ez áll.

Legtöbbször közvetett módon: (legalább részleges) újrateremtésének akadályait mutatva meg. Azt a pontot, ahol erre irányuló erőfeszítésünk elakad. A lehetségesnél is nagyobb és egyre nagyobb kerülőutakra kényszerülve. Egészen addig, amíg lehetetlenné nem válik: a bennünket ért hatások tökéletesen idegenként: „földön kívüli”-ként mutatkoznak álmainkban.

A csecsemőkorunk után csak álmainkban lehetséges teljes szinkronitásra vonatkozó érzéseink általában a tökéletesség fogalmával tudatosodnak. Rendszerint az ehhez tartozó tudattalan főként az álmainkból táplálkozik, majd az ezekhez átjárást biztosító hagyományokból, ismerős képzeteinkkel összekapcsoltan. Kultúránkban mindez már főként kultikus műalkotásokként jelenik meg.


Continue reading

Mi az intelligencia? Genetikus örökség vagy társadalmi hatás?

Az emberi intelligencia kérdéseit járja körbe az alábbi cikk, amely az eredeti internetes forráshely megszűnése miatt ma már nem található meg a weben. Kár lenne az értékes gondolatokat elérhetetlenül hagyni: az online világban tájékozódók igen fontos információkat nyerhetnek belőle, például a rasszokhoz tartozó emberek IQ-ját és az ehhez társított faji előítéleteket illetően. Ezért mentés másként rovatunkban újraközöljük. Bízunk a szerző szíves utólagos hozzájárulásában.

Mi az intelligencia?Boldogkői Zsolt

Az intelligencia diszkrét bája

Az embert az intelligenciája emelte ki az állatvilág sötétjéből. Nem véletlen, hogy erre a sajátságunkra vagyunk a legbüszkébbek. Ha meg akarjuk különböztetni a „mi fajtánkat” más népcsoportoktól, akkor mindenekelőtt az intelligenciabeli különbségeket hangsúlyozzuk, amely természetesen a mi javunkra húz. De tudjuk-e egyáltalán, hogy mi maga az intelligencia? Meg kell-e dolgoznunk vajon érte, vagy készen kapjuk azt a felmenőinktől? Van-e egyáltalán értelme elválasztani egymástól a genetikai és környezeti tényezőket? Milyen adaptív előnyöket „látott” az evolúció abban, hogy létrehozza a Föld egyetlen olyan faját, amely az intelligenciájával képes megérteni működésének mikéntjét és létezésének okát? Van-e különbség a népek IQ értékeiben, s ha igen, hogyan kell ezt értelmezni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez az írás.

Az intelligencia maga

Az ember több sajátságban is különbözik az állatoktól, de az intelligenciánk az, ami lényegileg elhatárol minket a társainktól. Az emberi intelligencia evolúciós értelemben ugyan nem gyökér nélküli, de számos aspektusával az állatok nem, vagy csupán rendkívül alacsony szinten rendelkeznek. Az ember például szimbólumokkal kommunikál. Korlátozott mértékben meg lehet ugyan tanítani erre az emberszabású rokonainkat is, de mi a szimbólumok segítségével teljességében le tudjuk képezni a bennünket körülvevő világot. Az ember képes megérteni, hogyan működnek a dolgok, s hogy ő maga miként és mivégre jött létre. Igaz, ez utóbbi képességgel az embertársaink többsége nem él, hanem inkább mítoszokat teremt a valóság elkenésére. De a mítoszok léte is jelzi, hogy értjük a problémát: magyarázni kell, hogy miért vagyunk. Értjük tehát, hogy létezünk.

A probléma megoldási módozatok alapján három alapvető gondolkodástípust különíthetünk el. A legtöbb ember analitikus módon oldja meg a problémákat, aminek lényege a szokásos metódusok alkalmazása. Az így gondolkodók nem feszegetik azt a keretet, amibe a probléma ágyazódik, s ismert sémákat próbálnak a feladatra illeszteni úgy, hogy közben magát a problémát gyakran nem is értik teljeskörűen. A szintetikus módon gondolkodók megkísérlik a probléma minden lényeges aspektusát számbavenni, s ha szükséges egy keretet alkotnak a megoldásához. Ők a rendszerépítők. A kreatívan gondolkodók pedig kevés információ alapján meglátják a probléma lényegét. Ők a kereteket nem szentírásként, hanem csupán egy lehetőségként kezelik, s gondolataikkal ki-be cikáznak rajtuk. Ha a probléma csak új szemléletmóddal oldható meg, könnyen eldobják a régit, s kreálnak helyette egy újat. Az emberek többsége elsősorban analitikus módon gondolkodik.

Az előzőekben az intelligenciát egyfajta globális probléma felismerési és megoldási képességgel azonosítottam. Az intelligencia számos egyéb sajátsággal is jellemezhető, például a feladatmegoldás gyorsasága, a számolási képesség, a memorizálási hatékonysága, az absztrakciós készség, a különféle mintázatok felismerése és értelmezése, a térbeli tájékozódásban való ügyesség, a nyelv használatának mikéntje, a társas kapcsolatok kezelése, a kommunikáció, sőt, az intelligenciának bizonyos műveltségi aspektusai is vannak. Pontosabban, a felsoroltak az emberi nyelv és a tudomány által alkotott kategóriák, melyek az agyban nem feltétlenül elkülönülten vannak jelen. Az bizonyosnak látszik, hogy az aritmetikai készség és a szociális szituációk átlátásának képessége egy skála két végpontján helyezkednek el. Az Asperger-szindrómás autisták az előbbi sajátságban kiválóak, az utóbbiban viszont rendkívül gyengén teljesítenek. Zseninek tartjuk azokat, akik képesek fejben villámgyorsan összeszorozni két hétszámjegyű számot, de nem értékeljük az anyósok teljesítményét, akik hamar átlátnak menyeik idegen férfiakkal kapcsolatos szándékain. Pedig ez utóbbi egy jóval nehezebb komputációs feladat, mármint a szándékon való átlátás. Nem véletlenül nyomta el a természetes szelekció bennünk a részletekre való túlzott figyelmet, s támogatta a lényeglátást.

Az intelligencia nem egy koherens sajátság, egy személy bizonyos aspektusaival magas, másokkal viszont alacsony szinten rendelkezhet. Ezért az intelligencia tesztek elfedhetik a zsenit, hiszen átlagolják a képességeit.

Gének vagy környezet?

Az intelligencia-kutatás alapkérdése jelenleg az, hogy e sajátságunkat inkább környezeti vagy öröklött tényezők alakítják ki. Az iskolai légkör észbeli képességekre való alapvető hatását jelzik a Fasori Gimnáziumban végzett világhírű tudósaink. Ha egy apa fejébe veszi, hogy zsenit nevel gyermekeiből, sikerrel járhat, feltéve, ha tudja a receptet. A Polgár lányok apukája tudta ezt. Vajon az emberi agy úgy formálható, ahogy akarjuk, vagy van, akiből könnyű tehetséget nevelni, másból viszont kínok-kínjával sem lehet? Valószínűleg ez utóbbi a helyzet, a kérdés csupán az, hogy az emberi populáció hány százalékából lehetne nagy tehetséget faragni. Egy társadalomnak azonban nem csak zsenikre van szüksége. Kellenének a problémákat kiváló képességgel megoldó emberek a kőművestől az orvoson át a politikusig. Az oktatási rendszer világszerte jelentős elmaradást mutat-e cél megvalósítása terén. A mai Magyarországon a pedagógus pálya feltételei a főiskolára/egyetemre való bejutástól az anyagi megbecsülésig erős kontraszelekciós környezetet teremtenek. Mára oda jutottunk, hogy egyre több szakmában az érvényesülés nem a tehetség, hanem a származás és mikszáthi miliőben való mozgási képesség függvénye lett.

A klasszikus genetikai vizsgálatok testvéreket hasonlítanak össze egymással, adoptált gyerekekkel és szülőkkel. Legintenzívebben az egypetéjű ikreket kutatják, hiszen ők lényegében egymás klónjai, teljesen azonos genommal rendelkeznek. Ha összehasonlítjuk az együtt és a külön nevelt ikreket, akkor választ kaphatunk a környezet/gének problémájára – legalábbis ez az ikerkutatás alapfeltevése. E vizsgálatok megerősítették azt az elképzelést, hogy a géneknek óriási szerepük van az észbeli képességekre. Az egypetéjű ikrek intelligenciája akkor is hasonlónak bizonyult, ha kora gyermekkoruktól más családban nőttek fel. A gyerekek és a szülők intelligenciájának összevetése pedig azt mutatja, hogy az adoptált gyermekek intelligenciája jobban hasonlít a vérszerinti, mint a nevelő szülőkére. Ne felejtsük el azonban, hogy ezek a gyerekek a hagyományos iskolák padjaiban nevelkedtek, nem pedig zseni neveldékben.

Most akkor gének vagy nevelés határozza meg az intelligenciát? Előre vetítem a megoldást: a környezeti és genetikai tényezők nem vagylagosan hatnak, hanem arról van szó, hogy a környezet a géneken keresztül fejti ki a hatását. Az idegrendszer működtetéséért felelős géneket úgy „tervezte” az evolúció, hogy aktivitásuk a környezeti hatások függvénye legyen, s ez alapján módosítsák az agy szerkezetét és reagálásának mikéntjét. Az agy már az elemi érzékelés szintjén is környezet-függő. Például, ha egy fiatal egyedet a kritikus időszakban nem érnek vizuális ingerek, de később valamilyen ok miatt visszanyeri a látását, az rendkívül gyenge lesz. A látókéreg normális szerkezetének kialakulásához ugyanis működtetni kell a rendszert. Így van ez az agyműködés más aspektusaival is.

A továbbiakban nézzük meg, hogy mivel gazdagította a molekuláris genetika az intelligenciakutatást, s hogyan kell értelmezni az elért eredményeket.

A genetikai kutatások során gyakran alkalmazunk modellállatokat, aminek egyik oka az, hogy az emberi DNS megváltoztatását a törvények nem engedik. Az állatokban kiüthetünk egyes géneket, s megvizsgáljuk azok intelligenciára való hatását. Ha például egy génkiütött állat egy labirintus tesztben rosszul teljesít, akkor e tudományterület értelmezési sémája szerint, az adott gén normálisan a térbeli feladatok megoldásában játszik szerepet. Egy másik megközelítés – amellyel már az embert is vizsgálhatjuk, – egy bizonyos gén változataihoz (alléljaihoz) próbál IQ értékeket rendelni. Honnan tudjuk előre, hogy milyen gént kell vizsgálni? Nem tudjuk. Megpróbálunk olyan géneket bevonni a vizsgálatba, amelyek logikai alapon, vagy előzetes megfigyelések alapján szerepet játszhatnak az adott viselkedés meghatározásában. Ebben a tekintetben a helyezet drasztikusan meg fog változni a közeljövőben. Az úgynevezett harmadik generációs DNS szekvenátorok néhány perc alatt képesek meghatározni egy egyén teljes genomjának bázissorrendjét. Nem lesz szükségünk előfeltevésekre a potenciális gének kilétével kapcsolatban, a nagyszámú vizsgálati alany szekvencia adatainak összehasonlítása megmutatja majd a szignifikanciákat. Vizsgáljuk meg először, hogy milyen fontosabb géneket hoztak eddig összefüggésbe az intelligenciával.

Az első jelölt egy acetilkolin receptor génje volt. Az acetilkolin egy ingerületátvivő molekula, s ennek receptora az idegsejtek ingerelhetőségét és kapcsolódásuk plaszticitását szabályozza. Több kutatócsoport a receptor génben és annak környezetében bizonyos genetikai variánsokat tudott összefüggésbe hozni az IQ tesztek kitöltésének hatékonyságával.

Számos egyéb gént is összefüggésbe hoztak az intelligenciával, melyek közös jellemzője, hogy nagyon gyenge korrelációt mutattak az IQ értékkel. Ez azonban nem meglepő, mivel az intelligenciát nyilvánvalóan számos gén határozza meg.

Az intelligencia mint döntési stratégia

Bizonyos körülmények között habozás nélkül kell dönteni, más esetekben viszont a megfontoltság az előnyös. E kétféle döntési módra való preferencia genetikai meghatározottságúnak tűnik, melynek alapját a dopamin ingerületátvivő anyag egyik enzimét kódoló gén változékonysága képezi. Azok a személyek, akik az egyik variánssal rendelkeznek gyors és határozott döntéshozásra képesek, igaz nem túl magas szellemi színvonalon, akik a másik variánst hordozzák, sokkal megfontoltabbak. A hezitálók magasabb szintű kognitív funkcióval rendelkeznek, de a sok töprengés miatt hajlamosabbak a depresszióra is.

A kíváncsiság teszi az intelligenciát?

A kíváncsiság lényegében egy belső motiváció a megfigyelésre, a tanulásra és a játékra. Amennyiben az agytréning valóban intelligencianövelő hatású, akkor a kíváncsiságot kódoló génekben való esetleges sokféleség az intelligencia tekintetében is különbségeket kell, hogy okozzon. Ha ez a helyzet, akkor az intelligencia nem közvetlen genetikai kontroll alatt áll, hanem a kíváncsiság által stimulált viselkedés következményeként jön létre. Az ember egyik dopamin receptor génjének van egy olyan szakasza, amelyet egyenként 48 bázisból álló ismétlődő szakaszok alkotnak (tehát egy ismétlődő egység 16 aminosavat kódol). A két leggyakoribb variáns a négyszeres (R4) és a hétszeres (R7) ismétlődések (négyszer-, illetve hétszer 48 bázispárnyi hossz). Az R7 variánssal rendelkező egyének újdonságkeresési hajlama jóval magasabbnak bizonyult az R4 változattal rendelkezőkétől, ami különféle viselkedésformákban való különbségekben nyilvánul meg. Az R7-es variánssal rendelkezők szívesebben próbálnak ki extrém sportokat, vallanak liberális nézeteket, mélyednek el szenvedélyesen a tudományokban, művészetekben, valamint jóval gyakrabban létesítenek egyéjszakás kalandokat (50%) az R4-es variánssal rendelkezőktől (20%). Az intelligenciabeli különbségeket nem vizsgálták, pedig izgalmas lenne a válasz. A DRD4 génben való változékonyságot a cinegéknél és egy cerkóf majom fajnál is összefüggésbe hozták a kíváncsisággal.

Növekszik vagy csökken az emberiség intelligenciája?

Az úgynevezett Flynn-hatás szerint a 30’-as évektől az átlagos intelligencia tízévente körülbelül hárommal növekszik, ezért folyamatosan korrigálni kell az IQ teszteket. Sok kutató szerint a növekedés fő oka az, hogy a gyerekek egyre bonyolultabb technológiai környezetben nőnek fel. A napokban a Stanfordi Egyetem munkatársai által javasolt új elmélet szerint az IQ genetikai tényezői fokozatosan romlanak. E jelenség oka az, hogy a modern társadalomban a természetes szelekció nem működik hatékonyan, s ezért az intelligenciát meghatározó génekben – melyek számát 3-5000 körülire teszik – létrejött káros mutációk nem küszöbölődnek ki. A két ellentétes tényező összevetéséből a társadalmi hatások jönnek ki győztesen, amennyiben a Flynn-hatás valós intelligenciabeli növekedést mér.

Az intelligencia evolúciója

Az evolúciót egyetlen dolog „érdekli”, ez a hatékonyan szaporodó biológiai gépezetek létrehozása. Vajon mi volt ez emberi intelligencia előnye ebben a folyamatban? Egyfajta jolly jokerként használtuk az eszünket minden aktuálisan felmerülő problémára? Esetleg okos fejjel eredményesebben állítottunk elő eszközöket, vadásztunk, harcoltunk más népekkel, vagy formáltunk közösségeket? Újabban az intelligencia eredetét kevésbé magasztos funkciókkal magyarázzák. Sok evolúcióbiológus szerint megszaladt elménk nem elsősorban a környezethez való jobb alkalmazkodás miatt jött létre, hanem egy másfajta folyamat, az úgynevezett szexuális szelekció eredményeként. Az evolúciós pszichológia szerint intelligenciánkat elsősorban megtévesztésre használjuk abból a célból, hogy a másik nemű partnereket elcsábítsuk, az azonos nemű vetélytársak eszén pedig túljárjunk. A megtévesztés lehet szándékolt becsapás, hatalommal, pozícióval, vagyonnal való hencegés, stb. Ismerjük a többi formát a mindennapokból nagyon jól. Az intelligenciát vonzó szexepilnek tartjuk, s így a sikerhez elég annak demonstrálása, hogy nekünk több van az átlagtól egy-két kerékkel.

A fajgyűlölet intelligenciája

A népek intelligenciájának vizsgálata és összehasonlítása egy rendkívül érzékeny kérdés, melynek oka az, hogy az esetleges különbségek kimutatása érveket adhat a rasszizmus kezébe. Mások csoportként való gyűlöletéhez ugyanis legfőbb eszközként az észbeli képességek kétségbevonását használják a gyűlölködők. A fajgyűlölet motivációját legalább kétféle – DNS által kódolt – ösztön táplálja. A klán ösztön más csoportokkal való ellenségességre buzdít. Régen volt értelme, ma már nincs, de – egyénenként változó mértékben – az agyunkban ragadt ez az érzés. A kivagyiságunk demonstrálása is genetikai eredetű. Sok mindenben kitűnhetünk a tömegből. Az intelligencia annyiban specifikus ebben, hogy ezt a sajátságot nem fontos, hogy mi magunk személyesen is birtokoljuk. Elég, ha népünk genetikailag tehetséges, s még ha bennünk az éleselméjűség génjei nem is nyilvánulnak meg, lappangva bár, de vérségi alapon mégis hordozzuk őket. Nem vesszük észre, de ilyen primitív és alantas késztetések alakítanak ki bennünk ellenszenvet más népek iránt. A rasszistákat nyilvánvalóan nem az emberiség átlagos intelligenciájának alacsony volta aggasztja, hiszen akkor maguk miatt is aggódniuk kellene. Egy Gordon Hodson pszichológus által jegyzett tanulmány kimutatta ugyanis, hogy a szélsőséges rasszista álláspontot képviselők IQ-ja jelentősen eltér az átlagtól, lefelé való irányban.

A rasszok IQ tesztekkel való összehasonlítása azt az eredményt hozta, hogy a fehér emberek – definíció szerint – százas átlaggal rendelkeznek, az Afrikaiak (afro-amerikaiak) 10-12 ponttal kevesebbel, az ázsiaiak viszont 1-2 ponttal többel. Az ázsiaiak elsősorban a jobb matematikai képességükkel tűnnek ki, verbálisan azonban gyengébben az európaiaknál. Ezeket az eredményeket óvatosan kell kezelni, mivel – a kritikák szerint – a tesztírók saját kultúrájuk normái alapján alkották meg a kérdéseket. Még ha az IQ tesztek valóban az intelligencia hiteles mérői lennének, akkor is kérdéses, hogy az eltérő eredményekben milyen szerepet játszanak a genetikai tényezők. Abban az esetben, ha kiderülne, hogy a különbségnek genetikai háttere van, az IQ érték csupán egy átlagot jelentene. Más szavakkal, minden rasszban vagy népcsoportban vannak okos emberek, csak esetleg az arányuk kevesebb vagy több mint másokban. Nem létezik egyetlen olyan kutya vagy csimpánz egyed sem, melynek intelligenciája felérne egy átlagemberével. Bármely emberi rasszban viszont megvan a potenciál ahhoz, hogy az IQ görbe jobb sarkában teljesítő egyéneket produkáljon. És ez a lényeg. Alap nélküli tehát az IQ görbe balsarkában keltett – rendkívül visszatetsző – hangoskodás.


Continue reading

Mi a számítógépes hálózat?

A számítógépes hálózatokról röviden

mik azok a számítógépes hálózatok

A számítógép-hálózat a komputerek közötti kommunikációt, adatforgalmat biztosítja – Computer network

A számítógépes hálózatok osztályozása

Számítógépes hálózaton komputereknek és egyéb hálózati eszközöknek kommunikációs csatornákkal összekötött egységét értjük. A hálózatok (network) célja a számítógépek közötti adatcsere, az eszközök és szoftverek közös használata, a hardveres erőforrások (nagy tárolókapacitású memória, gyors processzorok) megosztása, projektek közös megvalósítása.

A hálózatokat különböző tulajdonságuk szerint csoportosítjuk

  1. Hozzáférés szerint:
    1. személyi;
    2. csoportos;
    3. általános.
  2. A hálózat logikai felépítése szerint:
    1. egyenrangú vagy egyszintű;
    2. kiszolgáló–szerver.
  3. Kiterjedésük szerint:
    1. lokális;
    2. regionális;
    3. globális.
  4. A kapcsolat módja szerint:
    1. vezetékes;
    2. vezeték nélküli.

A hozzáférés szerint a hálózat lehet személyi (PAN, Personal Area Network – személyes célú hálózat).  A PAN olyan hálózat, amelyet csak egyes emberek használhatnak.  Például személyi tulajdonban lévő eszközöket köt össze: asztali számítógépeket, notebookokat, táblagépeket, okostelefonokat. Ez a hálózat általában otthoni, személyes használatra szolgál.

Az intézményi (vagy csoportos) hálózat olyan hálózat, amihez az adott vállalat, szervezet, tanintézmény alkalmazottai férnek hozzá. Esetenként korlátozott hozzáférést kaphatnak külső személyek is.  A MÁV információs hálózatához például bárki csatlakozhat, aki a menetrend, a szabad helyek, jegyárak iránt érdeklődik.

A mindenki számára elérhető (általános) hálózatot bárki használhatja, bár az egyes felhasználók jogosultsági szintjei különbözőek lehetnek.  A neten például bárki megtekintheti az általános hozzáférésű oldalakon lévő szöveges, képi, hang- és vidofájlokat, azonban csak saját e-mail postafiókját használhatja, és csak saját weboldalra tölthet fel dokumentumokat.

Kiterjedésük szerint a számítógépes hálózatokat három csoportba soroljuk.

A lokális hálózat (LAN az angol Local Area Network – helyi hálózat szavakból) egymástól viszonylag kis távolságra lévő, többnyire egy épületen vagy néhány egymás mellett álló épületen belül elhelyezkedő eszközöket kapcsol össze. A helyi hálózatokat elsősorban vállalatok, cégek, oktatási intézmények kiszolgálására hozzák létre. Kiterjedtsége egy szobától néhány kilométerig terjed.

A regionális hálózatok egy meghatározott régió helyi hálózatait köti össze.  Ezek közül kiemelhetjük a városi (MAN az angol Metropolitan Area Network – nagyvárosi hozzáférési hálózat szavakból), területi, országos hálózatokat. Ilyen hálózatokat jellemzően nagyvállalatok, bankok, katonai egységek alakítanak ki saját maguk számára. A MAN-hálózatok nem részei a globális hálózatoknak, de kapcsolódhatnak azokhoz. Hatótávolsága 1 és 50 km között van.

A globális hálózat (WAN  az angol Wide Area Network – nagy kiterjedésű hálózat szavakból) a bolygónk tetszőleges helyein található számítógépes eszközöket kapcsolja össze. Ezek közül a legismertebb az internet (a világháló), de rajta kívül léteznek még más számítógépes hálózatok is

A hálózatokat csoportosíthatjuk a számítógépek közötti feladatmegosztás alapján is.

Egyenrangú hálózatok (peer-to-peer modell) lényege, hogy a hálózatot egyenrangú számítógépek alkotják, az erőforrásokat valamennyi komputer használhatja. Egy iskolai számítógépes hálózata például peer-to-peer hálózat.

Kliens – szerver (ügyfél–kiszolgáló) hálózatok egy vagy néhány szerverrel és több kliens számítógéppel rendelkeznek. Az ügyfél-kiszolgáló modellt úgy magyarázhatjuk, hogy az ügyfél valamilyen szolgáltatást kér a kiszolgálótól, amely eleget tesz a kérésnek. A szolgáltatás típusa szerint a szerverek lehetnek: alkalmazásszerverek, levelezőszerverek; webszerverek, nyomtatószerverek, távoli hozzáférésű szerverek stb.

A hálózatokat az alkalmazott adatátviteli közegek alapján is csoportosíthatjuk. Abban az esetben, ha az adatátvitelt különféle vezetékek segítségével oldják meg, akkor vezetékes hálózatról beszélünk, ellenkező esetben, vezeték nélküliről.


Continue reading

Az első laptop – ki találta fel?

Laptop-történet -szerviz, javítás, laptop kijelző

A laptop története – ki találta fel a laptopot? – hardver szerviz, javítás

Tudod-e, ki találta fel a laptopot?

A személyi számítógépek történelme, akárcsak az emberi történelem, ott kezdődik, ahol valamilyen igényeink meghaladják képességeinket. Ez a laptopok és tablet PC-k világában is érvényes.

ős-laptop: Osborne 01 hordozható számítógép

Osborne 01 hordozható számítógép

Az 1980-as évek állítólagosan hordozható számítógépei, mint amilyen az Osborne 1 (képünkön) és Compaq, hagyományos asztali számítógépek voltak, melyekhez egy kis képernyő és fogantyú tartozott. 25-30 kilót nyomtak, egy hálózati aljzattól függtek és semmivel sem járultak hozzá a laptop technológiához.

Tulajdonképpen az első PC tablet tervezése 1968-ra tekint vissza, jóval azelőtt, hogy a kivitelezéshez szükséges technológia egyáltalán napvilágot látott volna.

Ez volt az ún. Dynabook dizájn, szerzője pedig egy számítógép tudós: Alan Kay. A megcélzott közönséget gyerekek jelentették. A tervezés szerint egy masszív és olcsó gépet akartak létrehozni ablakos szoftver környezettel, grafikus programozási nyelvvel, mely felszabadítja az emberek kreativitását. Miután Kay csatlakozott a Xerox Palo Alto Research Center-hez (PARC), felépítették az Alto-t, mely a Dynabook szoftverét modellezte, de ez egy konzol gép volt, több száz fontot nyomott. Érdemes megjegyezni, hogy a fiatal, technológia iránt rajongó Steve Jobs és egy csapat mérnök 1979-ben egy Xerox PARC túra kapcsán látták az egér és grafikus felhasználói felület szemléltetését. Jobs figyelembe vette a fő szempontokat, melyeket aztán beépített az Apple gépekbe. 1994-ben Alan Kay az Apple tagjává vált.

Eközben Doug Engelbert a Stanford Research Institute keretén belül építgette a saját bittérképes, grafikus felhasználói felületét. Ő és csapata kiterjedt kutatást végeztek a mutató eszközökről és az egérrel hozakodtak elő. Az 1968-as Fall Joint Computer Conference alkalmával Engelbert először vonultatta fel a következőket: egér, a hypertext, e-mail, videokonferencia, telekonferencia és kollektív együttműködés a valós idejű dokumentumszerkesztésben. Az oktatás-orientált Dynabook/Alto szoftverrel szemben Englebart munkája az üzleti produktivitás gerincévé fejlődött.

Az első laptop-szerű számítógép

grid compass, az első laptopAz első olyan gép, mely már hasonlított a mai laptopokra – lapos képernyő, kagyló dizájn a billentyűzet fölött – a GRiD Compass. Brit tervezője, Bill Moggridge 1979-ben hozta létre, 1982-ben gyártották először. A karcsú, fekete magnézium tok lenyűgöző volt, akárcsak az ára: 10 ezer $. Ám ez is hálózati aljzat-függő volt. Elemek képtelenek lettek volna meghajtani egy elektrolumineszcens kijelzőt és az Intel 8086-os processzort. A Compass-t sikerült alkalmazni az A.E.Á űrmissziójánál és a hadseregénél. Túl drága volt üzleti alkalmazásokhoz és nem felelt meg az IBM PC standardnak, amely egyre inkább az alapját képezte az üzleti számítástechnikának. De ez volt az alapkő, melyre később a legtöbb gyakorlati laptop épült.


laptop ára - kijelző árakTudomány, technológia: Milyen volt az első laptop? Ki találta fel az első igazi laptopot? – Az első hordozható számítógép a GRiD Compass volt. A brit tervezője Bill Moggridge 1979-ben hívta életre és 1982-ben gyártották először. Kapcsolódó: Optimalizált laptophardver alkatrészek, szerviz – tudomány, számítástechnika, első laptop, hordozható számítógép, computer technológia, hardver szerviz, kijelző csere