Az alábbi szöveg egyrészt általános ismeretekre épül (ezek mögött nem áll önálló tudományos kutatás), másrészt személyes tapasztalatokra alapul. A kettő együtt szubjektív meglátásokra adott módot a szerző számára, aki civilben pszichiáter és keletkutató.

Dr. Kállay O. Béla

Az X generáció Magyarországon

A legtöbb forrás, lexikon és a magyar Wiki szerint is az X generációba azok tartoznak, akik 1965 és 1979 között születtek. Ez első megközelítésben eligazíthat bennünket – de ennél többre nem is alkalmas,  hiszen hogyan is vethetnénk össze az azonos korú nemzedékeket mondjuk Japán és Etiópia esetében. A keleti szigetországban ekkor születettek már fiatalon találkozhattak az információs forradalom számos eredményével, míg az afrikai ország falvaiban a villanyvilágítás is a csodás fényűzések netovábbjának számított. Magyarország köztes helyen szerepel e két véglet között, ám számos specifikumot mutat. A magyar X generációt az köti össze, hogy tagjai a szocializmusban, a Kádár-korszak átkosnak nevezett éveiben voltak gyerekek, de többségük a rendszerváltást követőn vált tudatos fiatal felnőtté.  Ebben a minőségükben válhattak a jövő társadalmának alakítójává, ők lettek a rendszerváltó nemzedék képviselői, akik gyakran szüleik eszméit, életvitelét, értékrendjét megtagadva szóltak bele a társadalmi és gazdasági átalakulás folyamatába, mindkettőben teret követelve a maguk számára. Helyes tehát, ha magyar vonatkozásban nem, vagy nemcsak az információs technológiákhoz való viszony, hanem társadalmi szerepük alapján határozzuk meg őket.  Azaz:

A magyar X generáció a rendszerváltás nemzedéke

Elméleti és amerikai kitérő. Szakmai közhelynek számít, hogy a generációkutatás mint szociológiai  diszciplína annak előtte nem létezett, mígnem két amerikai szociológus szakember ki nem dolgozta a generációelméletet (Generations, 1991). Később a tudósok (Neil Howe és Wil­liam Strauss) arra a vitatható, de sok ténnyel argumentálható következésre jutottak The Fourth Turning c., szintén közösen jegyzett könyvükben (1997), hogy az amerikai tör­té­ne­lem négy-négy gene­rá­ci­ón­ként ismétli önma­gát 1584-től kezdődően (ezt részben a világtörténelemre is igyekeztek kiterjeszteni). Ami már azért is problémás, mert a kb. 80–100 éves ciklusokra tehető ismétlődés nemcsak a tények alapján sántít (inkább csoportosítási, önkényes évszámhatár-kijelölési fogásnak látszik sok besorolás és csak az analógiákra fókuszáló trükknek hat az, hogy mit emelnek ki a történelem végtelen gazdagságából), hanem azért is, mert közel sem ugyanannyi évet értünk egy generáción ma, mint régebben, pláne évszázadokkal korábban. Ha például az “emberöltő” értelemben használjuk, akkor a reprodukciós ciklust tekintjük mérvadónak, és így egy generáció manapság sokkal inkább 30, mint 20-25 vagy még kevesebb évet ölel fel (ez az az idő, amíg az utódok megszületnek: a gyermekvállalás időpontja a nyugati civilizációkban egyre jobban kitolódik). A jeles társadalomtudósok elmé­lete azonban 14-19 évet ad egy generációnak, ami 500 éve meg is felelhetett a valóságnak, és azt állítja, hogy a négy-négy generációs cik­lusokon belül az egyes nemzedékek szerepe ismétlődik, ráadásul min­dig ugyanabban a sor­rend­ben. Hogy ezek a szerepek melyek és hogyan alakítják a társadalmakat, azt itt most még érintőlegesen sem tárgyalnám, akit bővebben érdekel, végezzen forráskutatást, és akkor övé lehet az első hely a magyar generációkutatás panteonjában. (Na jó, azért a négy hívószó álljon itt: felemelkedés – ébredés – hanyatlás – válság)

De térjünk vissza az ixekhez. Az X generációra az USÁ-ban nem ugyanaz jellemző, mint a magyar x-esekre. A mintát adó amerikai társadalom vonatkozásában a közfelfogás szerint az X-esek azok, akik a legkisebb létszámú nemzedék gyanánt mintegy beékelődtek a nagy létszámú baby boomerek (1946-1964 között születettek)  és a szintén népes hipermodern Y generáció (1980-1996)  közé. Ám az amerikai X-eseknek, szemben a rendszerváltó, szamizdat könyveken nevelkedett magyar kortársaikkal, nem jutott rendszerváltás, de még nagyobb társadalmi aktivitás sem, szüleik élték meg tudatos emberként a polgárjogi és antirasszista mozgalmakat, a hippik lázadását, Vietnamot, Woodstockot és Holdra szállást – nekik erről legfeljebb gyerekkori emlékeik lehetnek. Az amerikai X-esek voltaképp egy utóeresztés, egy lekésett és elveszett köztes nemzedék, akiknek nem alakult ki a társadalmi érzékenysége, így a forradalmi szabadságeszmék, a békeharc, a marihuána és rockzene helyett a televíziós sorozatok, a diszkók és partidrogok szocializálták őket. Ennek következtében a társadalmi érzékenység helyett legfeljebb a számítógép és az internet megszületése és elterjedése lelkesítheti és üdvözítheti őket – olyan minőségben, amilyenben.

De vissza a magyar földre. Ahol merőben más a helyzet. Egy szakmainak nehezen nevezhető leírás szerint a magyar X-esek gyermekként tapasztalhatták meg a közösségi létformát, és – állítólag – jó érzéssel töltötte el őket az összetartozás, a mainál jóval nagyobb közbiztonságnak köszönhetően önállóbb, szabadabb életet élhettek a grundokon, a tereken. Állítja az írás. Hm. Hát biztosan volt, aki szeretett kisdobos és úttörő lenni a 70-es 80-as években: ám hol voltak akkor már a grundok? No de nézzük, mit mond még a bulvárcikk, amelyre csak azért bátorkodom ismételten hivatkozni, mert a Google az első oldalon kínálja, ha a címben szereplő kifejezésre rákeresünk. A cikk állítása szerint múltjuk ellenére (?? de miért ellenére?) az X generáció a legjobban iskolázott és a legmegbízhatóbb munkavállalókat adó nemzedék, akik kitűnőek csapatban. S hogy miért?? Mert pályakezdőként nekik a szocializmus kiszámítható, langyos biztonsága, rögzült hierarchikus viszonyai helyett keményen meg kellett küzdeniük a munka világában az érvényesülésért, a túlélésért. No kérem, ez olyan csúsztatás, mint ide Lacháza. Ellenpéldák nyilván vannak, de a trend mégis az, hogy a pályakezdő X-esek előtt éppen hogy megnyíltak a sosem látott lehetőségek, éppen hogy ráéreztek annak az ízére, hogy a szocializmus sivár perspektíváit feledve a magyar kapitalizmus első éveitől kezdve nagyon is érdemes hajtani, brüsztölni, könyökölni, pozíciót szerezni – és éppen ezért nem csapamunkások, hanem – tisztelet a kivételnek – leginkább önző karrieristák lettek, többnyire hatalmas egóval és a nulla szociális érzékkel, nulla empátiával mindenben alkalmatlanabb idősebb és mindenben puhányabb fiatalabb embertársaik iránt. A technokraták racionalitásával nyomulnak, átgázolnak mindenen és mindenkin. Dehogy elveszett nemzedék! Övék a világ. Nézd csak meg a Fideszt.

Continue reading →