Kérdések és válaszok a cigányságról

Csepeli György

Kérdések és válaszok a cigányságról

Elhangzott 2013. május 6-án, a Fleck Gábor – Szuhay Péter: Kérdések és válaszok a cigányságról c. kötetnek a Néprajzi Múzeumban tartott bemutatóján

Kármentés a megszűnt Commmunity EU portálról – 2013. július 16. Kiegészítés: Cigányellenesség Magyarországon. Medián 2009

Hitvalló műfaj a káté. Az általam ismert Heidelbergi Káté, a református egyház híveinek készült, s olyan kérdésekben igazítja el a híveket, mint az emberi nyomorúság, a megváltás, a teremtés, a keresztség vagy a „végvacsora”.

Kérdések és válaszok a cigányságrólFleck Gábor és Szuhay Péter is kátét írtak. Kérdéseik azonban nagyon is evilágiak, kiindulópontjuk azonban szintén hitbéli. A cigányság, melynek mibenlétére a kérdések és a rájuk adott válaszok vonatkoznak, korántsem olyan létező, melynek mibenlétére a fizikai tények adta bizonyosság birtokában válaszolhatnánk. A határ a „cigány” és a „nem cigány” között sem nem éles, sem nem határozott.

Ha mintát veszünk a kérdésekből, melyekre a szerzők választ adnak, nyilvánvaló lesz, hogy ahány nézőpont, annyiféle válasz. Miként nincs biztos válasz arra a kérdésre sem, hogy Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?, úgy nincs biztos válasz azokra a kérdésekre sem, amelyeket a szerzők kátéjukban összegyűjtöttek. Az emberi meghatározatlanságra adott „roma” meghatározás része a „magyar” meghatározásnak. Jogi, szociológiai, kulturális antropológiai, szociálpszichológiai szempontok elválaszthatatlanul kavarognak minden egyes kérdés kapcsán.

Íme, pár kérdés mutatóba:

  • Mi illő: cigányt vagy romát mondani?
  • Mikor jelentek meg és terjedtek el Európában a cigányok?
  • Milyen elképzelések élnek a cigányok származásáról, és mi ma az elfogadott tudományos álláspont?
  • Azonos arányú-e az össznépességen belül Európa különböző országaiban a cigányok jelenléte?
  • Hogyan reagáltak az elmúlt években a romániai cigányok megjelenésére Olaszországban és Spanyolországban?
  • Ki a cigány? Akit a többség annak tart, vagy aki magát annak mondja?
  • Milyen volt Magyarországon a népességen belül a cigányok aránya az ezredfordulón és lesznek-e 1,5 millióan 2050-ben?
  • Azonos-e a cigányok korfája a társadalom összességével, avagy attól eltérő?
  • Hogyan nevezik romani nyelven a cigányok holokausztját? Mi történt ekkor?
  • Miért olyan kevés a roma parlamenti képviselő?
  • Mit jelent a fekete vonat?
  • A cigányok valóban nem értenek a földhöz?
  • Kik játszanak és játszottak szerepet a romák oktatási, szociális, egészségügyi és foglalkoztatási helyzetének változtatásában?
  • Miért fontos, hogy a romák büszkék legyenek roma mivoltukra, hogyan lehet erősíteni a roma identitást? Kik és hogyan segítettek nekik ebben?
  • Létezik-e roma értelmiség?
  • Mik a szegregált oktatás legfőbb ismérvei és következményei?
  • Igaz-e, hogy a cigányok mind katolikusok?
  • Milyen magyar kulturális örökséget köszönhetünk a romáknak?
  • Hogyan teremtődött meg a cigány költészet?
  • Cigány zene-e a cigányzene?

Ezek a kérdések léteznek. A szerzők érdeme, hogy nem maguk találták ki a kérdéseket, hanem az életből vették azokat. Valamennyien, akik ma Magyarországon élünk, ezekkel a kérdésekkel szembesülünk. Fleck és Szuhay kátéja megadja a válaszokat. De az eredeti kátéktól eltérően, sosem színlelik azt, hogy a válaszoknak ne lehetne alternatívájuk. Nem mondják meg a „tutit”. Inkább azon vannak, hogy az olvasókat inspirálják további válaszok keresésére.

Fleck és Szuhay kátéja felfedező útra invitál egy nagyon közeli, s ugyanakkor nagyon távoli világba. Előítéletek, sporadikus tapasztalatok, sztereotípiák, szorongások, félelmek, némelyütt utópikus remények prizmáján keresztül látjuk ezt a titokzatos világot. Paradox módon senki sem mondhatja, hogy mindent tud a cigányokról. Ha roma, ha nem, a titok és a homály nem oszlik. A könyv, melyről most beszélek különleges érdeme, hogy képes felvillantani a sokszínűséget, a perspektívák sokféléségét, a roma és nem roma együttélés szövevényét, mely nem ismeri az egyértelműséget, a határok fix választóvonalát, a fekete vagy fehér biztonságát.

A könyvnek nincs narratívája. A kérdések a hétköznapi érdeklődés ritmusában követik egymást. A könyv olvasását bárhol el lehet kezdeni, s bárhol abba lehet hagyni. Egy olvasás amúgy sem elég. A kérdések, mivel nem a szerzők agyszüleményei, hanem az élet kérdései, újra meg újra visszatérnek bennünk, s ilyenkor újra fel kell lapozzuk a könyvet, hogy megnézzük, mit írtak a szerzők.

Aki ma Magyarországon felnőtt fejjel él, nem kerülheti el a kérdéseket, melyeket Fleck és Szuhay megfogalmaz. Az alapkérdés, melyre válaszként az egész könyv született, hogy miként lehetséges úgy élni a mai magyar társadalomban, hogy jószerével senki nem tud semmit ennek a társadalomnak a legégetőbb problémájáról. Nem mintha nem lennének vizsgálatok, statisztikák, melyek a roma népesség számarányát, belső tagoltságát, a nem roma népesség diszkriminációra sosem rest hajlandóságát, a közpolitika nyomorát, a politika cinizmusát mutatnák. Rengeteg dolgot tudunk a részletekről, de semmit se tudunk az egészről. A magyarországi romaprobléma része az iszonyatos tudatlanság, melyet súlyosbít az érzelmi gyökerekből táplálkozó elzárkózás. Ez a káté akkor lesz hasznos, ha bevonul a középiskolákba, s részévé válik a tananyagnak.

A káté műfaja egyenest felszólít a pedagógiai alkalmazásra. A válaszok akkor szervülnek tudássá, ha sokoldalú tapasztalatszerzéssel, önálló tanulással társulnak. Mindenkinek magának kell elindulnia a felfedező útra, mely nemcsak, s nem is elsősorban kifele, hanem befele vezet. A roma, akit nem ismerünk, az bennünk van. Mi magunk vagyunk a Másik, akinek látványa iszonyattal tölt el bennünket, akitől menekülünk, akitől elzárkózunk, akit nem akarunk ismerni.

E kis könyv legnagyobb érdeme, hogy rádöbbenti az olvasót: a csoport, melyet cigánynak lát és láttatnak vele, nem akadály a polgári, demokratikus Magyarország céljának megvalósítása útján. Ellenkezőleg, addig nem lesz Magyarországon polgári társadalom, míg az emberi létből adódóan magától értetődő és elidegeníthetetlen jogok teljessége nem illet meg mindenkit, akit a születés véletlene vagy a sors szeszélye erre a földre nem sodort. Nem tehetünk kivételt, nem tehetünk úgy, hogy az Emberi és Polgári Jogok 1791-ben Párizsban elfogadott nyilatkozata egyesekre vonatkozik, másokra viszont nem. A sors mindenki számára tért nyit az életben, s nem lehet erő, mely a sorsot ebben megakadályozhatja.

Az emberi jogok elidegeníthetetlenségébe vetett hit alapján válaszolhatjuk meg Fleck és Szuhay kátéja kérdéseit. Aki nem hisz az emberi jogokban, nem hisz az egyenlőségben azt ez a könyv (sem) fogja meggyőzni. A könyvben olvasható válaszok kiválóak, mert érveket adnak azoknak, akik nemcsak hinni, hanem tudni is akarnak. Biztos vagyok abban, hogy a könyv, melyet most kezünkben tartunk, bővülni fog a jövőben. Érdemes lenne internetre vinni, s gyűjteni a kérdéseket, gyűjteni a válaszokat, melyekre reflektálhatnának a szerzők.

Ha Magyarország egyszer szabad, demokratikus, polgári ország lesz, akkor ilyen könyvre, mint Fleck és Szuhay könyve, nem lesz szükség. De amíg a célt el nem érjük, sok ilyen könyvre lesz szükség.

Fleck Gábor – Szuhay Péter: Kérdések és válaszok a cigányságról
ISBN: 978-963-338-150-2
Megjelent: 2013
Oldalak száma: 175


Medián-felmérés 2009

Rasszizmus és romaellenesség Magyarországon

Máshogy mérik Magyarországon a rasszizmust, mint Nyugat-Európában, ezekben az országokban ugyanis aligha merne bárki is nyíltan egyetérteni olyan szalonképtelen kifejezésekkel, mint “a cigányok vérében van a bűnözés”. A Medián mégis ilyen mondatokkal méri fel 1992 óta, hogy mennyire rasszisták a magyarok.

Egyre erősödik a romaellenesség Magyarországon

– mérte fel a Medián. Egy olyan kérdéssorozatra adott válaszokból vonta le ezt a következtetést a véleménykutató, amelyet szinte változatlan formában tesz fel 1992 óta. A résztvevőknek nyolc mondatról kellett eldönteniük, egyetértenek-e vele. Nem skálán értékeltek, csupán két válaszlehetőség közül választhattak.

Az eredmények lehangolóak, ha azonban a kutatás módszerébe is betekintünk, már számos kérdés merül fel. Azzal a megállapítással például, hogy “vannak rendes cigányok, de a többségük nem az” 1992-ben a megkérdezettek 88 százaléka válaszolt igennel, 2001-ben 89 százaléka, a néhány hete elvégzett kutatás során azonban már “csak” 82 százaléka.

Rasszista attitűd

A válaszok leginkább akkor lennének korrekten kielemezhetők, ha a válaszolók relációanalízist végeznének, azaz pontosan kiderülne, melyik részével nem értenek egyet a mondatnak. Ennél a kijelentésnél ugyanis nem dönthető el egyértelműen, kiknek a száma csökkent: akik szerint vannak rendes cigányok, vagy akik úgy gondolják, a romák többsége nem rendes. Ha a kijelentés elutasítása a mondat első felére vonatkozik, az egyértelműen rasszista attitűd, míg a második felének elutasítása nem az. A mondat egésze természetesen valami olyasmit fejez ki: véleményünk szerint a cigányok körében csak a kisebbség nevezhető rendesnek, a többségükre ez nem igaz. Ezt azonban egyre kevesebben gondolják így, tehát kizárólag ennek a mondatnak az elemzése szerint a romaellenesség éppenséggel csökkent az országban.

A felmérésben szereplő összes többi eredmény azonban ennek ellenkezőjére utal.

A cigányok nem érdemlik meg, hogy támogassák őket?

Azzal a kijelentéssel, hogy a cigányok nem tesznek semmit azért, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, 2001-ben 75 százalék értett egyet, míg 2009-ben már 79 százalék. (Az állítás az 1992-es felmérésben még nem szerepelt.)

Az a mondat ugyanakkor mindhárom vizsgálati évben szerepelt a kijelentések között, hogy “a cigányokat rá kellene kényszeríteni, hogy úgy éljenek, mint a többi ember”. Ezzel 17 évvel ezelőtt 67 százalék értett egyet, 2001-ben 76 százalék, legutóbb, 2009-ben pedig már 79 százalék. A mondatban olyan kifejezések szerepelnek, mint a kényszer, úgy élni, mint a többi ember, amelyek nem tisztázottak.

Egyre többen értenek egyet azzal a kijelentéssel is, hogy a cigányok nem érdemlik meg, hogy támogassák őket. Első ízben 49 százalék, másodízben 58, legutóbb pedig már 61 százalék gondolta így. Azzal, hogy a cigányokat el kellene különíteni a társadalom többi részétől, először 25, majd 29, legutóbb 36 százalék értett egyet.

Ha minimálisan is, de csökkent azoknak az aránya, akik szerint a romák a hátrányos megkülönböztetés miatt nem tudnak beilleszkedni, 2001-ben 34 százalék gondolta így, míg 2009-ben 33 százalék. Tizenhét év alatt nőtt ugyanakkor azok aránya, akik úgy vélik: a kormánynak még többet kellene tenni a cigányokért, 1992-ben 19 százalék gondolta így, 2001-ben 23 és legutóbb is 23 százalék.

A Medián 2009-es felmérésében szerepeltette elsőként azt az állítást, hogy a cigányok vérében van a bűnözés, amellyel 58 százalék értett egyet.

Venczel Tímea, a kutatás vezetője elmondta:

a kijelentés olyan szélsőségesen rasszista, hogy egy nyugat-európai felmérésben kizárt, hogy szerepeltethető lenne, hiszen azokban az országokban az emberek nyíltan sosem értenének vele egyet. Magyarországon azonban a kérdezőbiztos jelenlétében 58 százalék vállalta fel, hogy egyetért ezzel.

Arra a kérdésre, hogy nem irányítottak-e a kérdések, nem lehetséges-e, hogy a mondatok annyira provokatívak, hogy a válaszolók akkor is igent mondanak rá, ha nem ítélik meg ennyire kritikusan a kisebbséget, a kutatásvezető azt felelte: éppen ennek ellenkezőjét szokták tapasztalni. Az emberek a szélsőséges kijelentésektől általában elhatárolódnak.

Ha mégsem, akkor jellemző rájuk a rasszista attitűd.

Megjelölve , , , , .Könyvjelzőkhöz permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük