Szolidaritás és társadalomlélektan Magyarországon

Szolidaritás és társadalom

A segélyezés nem az egészségbiztosítás asztala

A szolidaritás társadalomlélektani alapjai Magyarországon az utóbbi hatvan évben megroppantak. A szolidaritás nemes eszméjét bevonja a demagógia szürke penésze, rohasztja a politikai megosztottság mentális vírusa és támadja a rasszizmus szívós baktériuma. Valódi szolidaritást csak a verseny képes kikényszeríteni.

Farkas András alább teljes terjedelmében olvasható A szolidaritás és a társadalomlélektan Magyarországon című magvas esszéje az évekkel ezelőtt megszűnt Hírszerző c. weboldalon jelent meg 2007-ben. A portál archívuma nem érhető el, a Google kereső ezt az írást jelenleg nem találja. Az Első.XYZ portál szellemi kármentést végezve a szöveget újra közreadja. Az átvétel a keresők által nem indexelt helyről, innen történt: A közjó esete a magántőkével

Farkas András

A szolidaritás és a társadalomlélektan Magyarországon

Az egészség minden ember számára a legfontosabb, élethosszig tartó befektetés. Egészségünk szempontjából mindannyian nagybefektetők vagyunk. Minél hosszabb ideig élünk, annál inkább.

Egyéni befektetésünk – azaz egészséges életmódunk, zsír- és cukorszegény, antioxidáns- és rostgazdag táplálkozásunk, rendszeres futásunk és úszásunk, szűrővizsgálatokon történő fegyelmezett megjelenésünk, egészségcélú öngondoskodási tartalékaink megteremtése és így tovább – egyre nagyobb szerepet játszik (kellene játszania), noha tagadhatatlan, hogy a befektetés oroszlánrésze a társadalombiztosítás révén változatlanul az államra hárul.

A kérdés csak az: meddig tartható fenn ez a helyzet? Hol húzódik a határ az egészségünkért vállalt személyes és állami felelősség között? Voltaképpen erről is szól az egészségbiztosítás reformja.

A reformtervek véglegesítésének szakaszában egyre inkább nehezítik azonban a tisztánlátást azok az életveszélyes tévhitek, amelyek kezdettől fogva beárnyékolják a közgondolkodást.

*

Az első ilyen tévhit, hogy a közösségi járulékbevételek az új rendszerben a magánbiztosítókhoz kerülnek, így a kormányzat végsősoron magánzsebekbe játssza át a közpénzeket. Ez olyan mérvű csúsztatás, hogy ha valaki ragaszkodik ehhez az állításhoz, akkor a jövőben már nem hivatkozhat nyugodt szívvel arra, hogy korábban sohasem hazudott.

Ugyanis a járulékbevételek nem a létrehozandó új egészségpénztárakhoz, hanem az egységes nemzeti kockázatközösségi/egészségbiztosítási alapba kerülnek, ráadásul a járulékmértékeket nem az egészségpénztárakba fektető magántőke képviselői, hanem az állam határozza meg, a járulékokat nem a pénztárak, hanem az állam szedi – adók módjára – be, s e bevételeket az állam az egységes nemzeti kockázatközösség bevételeit kezelő hatósága révén összegzi és könyveli.

A nagy közös egészségbiztosítási alapban összegyűjtött járuléktömeghez a pénztárak nem férhetnek hozzá, hiszen azokat az állam által meghatározott szabályok szerint, állami többséggel működő fejkvóta-bizottság oszthatja csak fel az egyes pénztárak között – és el ne felejtsem, a pénztárakban is az állam a többségi tulajdonos. A pénztár ebből az államilag beszedett és államilag szétosztott fejkvóta-bevételeiből finanszírozza tagjai számára az egészségügyi alapellátásokat – amelyek körét és a finanszírozás mértékét (hbcs, pontrendszer, etc.) szintén az állam határozza meg.

Mintha mindez nem lenne elég az állam számára, még profitkorlátozásokat is be kíván vezetni (a bevételnek csak meghatározott százaléka lehet profit, s azt is csak meghatározott arányban lehet – esetleg, később – kivonni a pénztárból). Hab a tortán, hogy e gúzsbakötésért cserébe az állam több tízmilliárdos befektetést várna el a magánbefektetőktől. Vonzó lehetőség befektetésre, nem? Nyilván Ön is hanyatt-homlok rohanna ilyen pénztári részvényt jegyezni, ha tehetné.

*

A második veszélyes tévhit, hogy Continue reading

Kérdések és válaszok a cigányságról

Csepeli György

Kérdések és válaszok a cigányságról

Elhangzott 2013. május 6-án, a Fleck Gábor – Szuhay Péter: Kérdések és válaszok a cigányságról c. kötetnek a Néprajzi Múzeumban tartott bemutatóján

Kármentés a megszűnt Commmunity EU portálról – 2013. július 16. Kiegészítés: Cigányellenesség Magyarországon. Medián 2009

Hitvalló műfaj a káté. Az általam ismert Heidelbergi Káté, a református egyház híveinek készült, s olyan kérdésekben igazítja el a híveket, mint az emberi nyomorúság, a megváltás, a teremtés, a keresztség vagy a „végvacsora”.

Kérdések és válaszok a cigányságrólFleck Gábor és Szuhay Péter is kátét írtak. Kérdéseik azonban nagyon is evilágiak, kiindulópontjuk azonban szintén hitbéli. A cigányság, melynek mibenlétére a kérdések és a rájuk adott válaszok vonatkoznak, korántsem olyan létező, melynek mibenlétére a fizikai tények adta bizonyosság birtokában válaszolhatnánk. A határ a „cigány” és a „nem cigány” között sem nem éles, sem nem határozott.

Ha mintát veszünk a kérdésekből, melyekre a szerzők választ adnak, nyilvánvaló lesz, hogy ahány nézőpont, annyiféle válasz. Miként nincs biztos válasz arra a kérdésre sem, hogy Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?, úgy nincs biztos válasz azokra a kérdésekre sem, amelyeket a szerzők kátéjukban összegyűjtöttek. Az emberi meghatározatlanságra adott „roma” meghatározás része a „magyar” meghatározásnak. Jogi, szociológiai, kulturális antropológiai, szociálpszichológiai szempontok elválaszthatatlanul kavarognak minden egyes kérdés kapcsán.

Íme, pár kérdés mutatóba:

  • Mi illő: cigányt vagy romát mondani?
  • Mikor jelentek meg és terjedtek el Európában a cigányok?
  • Milyen elképzelések élnek a cigányok származásáról, és mi ma az elfogadott tudományos álláspont?
  • Azonos arányú-e az össznépességen belül Európa különböző országaiban a cigányok jelenléte?
  • Hogyan reagáltak az elmúlt években a romániai cigányok megjelenésére Olaszországban és Spanyolországban?
  • Ki a cigány? Akit a többség annak tart, vagy aki magát annak mondja?
  • Milyen volt Magyarországon a népességen belül a cigányok aránya az ezredfordulón és lesznek-e 1,5 millióan 2050-ben?
  • Azonos-e a cigányok korfája a társadalom összességével, avagy attól eltérő?
  • Hogyan nevezik romani nyelven a cigányok holokausztját? Mi történt ekkor?
  • Miért olyan kevés a roma parlamenti képviselő?
  • Mit jelent a fekete vonat?
  • A cigányok valóban nem értenek a földhöz?
  • Kik játszanak és játszottak szerepet a romák oktatási, szociális, egészségügyi és foglalkoztatási helyzetének változtatásában?
  • Miért fontos, hogy a romák büszkék legyenek roma mivoltukra, hogyan lehet erősíteni a roma identitást? Kik és hogyan segítettek nekik ebben?
  • Létezik-e roma értelmiség?
  • Mik a szegregált oktatás legfőbb ismérvei és következményei?
  • Igaz-e, hogy a cigányok mind katolikusok?
  • Milyen magyar kulturális örökséget köszönhetünk a romáknak?
  • Hogyan teremtődött meg a cigány költészet?
  • Cigány zene-e a cigányzene?

Ezek a kérdések léteznek. A szerzők érdeme, hogy nem maguk találták ki a kérdéseket, hanem az életből vették azokat. Valamennyien, akik ma Magyarországon élünk, ezekkel a kérdésekkel szembesülünk. Fleck és Szuhay kátéja megadja a válaszokat. De az eredeti kátéktól eltérően, sosem színlelik azt, hogy a válaszoknak ne lehetne alternatívájuk. Nem mondják meg a „tutit”. Inkább azon vannak, hogy az olvasókat inspirálják további válaszok keresésére.

Fleck és Szuhay kátéja felfedező útra invitál egy nagyon közeli, s ugyanakkor nagyon távoli világba. Előítéletek, sporadikus tapasztalatok, sztereotípiák, szorongások, félelmek, némelyütt utópikus remények prizmáján keresztül látjuk ezt a titokzatos világot. Paradox módon senki sem mondhatja, hogy mindent tud a cigányokról. Ha roma, ha nem, a titok és a homály nem oszlik. A könyv, melyről most beszélek különleges érdeme, hogy képes felvillantani a sokszínűséget, a perspektívák sokféléségét, a roma és nem roma együttélés szövevényét, mely nem ismeri az egyértelműséget, a határok fix választóvonalát, a fekete vagy fehér biztonságát.

A könyvnek nincs narratívája. A kérdések a hétköznapi érdeklődés ritmusában követik egymást. A könyv olvasását bárhol el lehet kezdeni, s bárhol abba lehet hagyni. Egy olvasás amúgy sem elég. A kérdések, mivel nem a szerzők agyszüleményei, hanem az élet kérdései, újra meg újra visszatérnek bennünk, s ilyenkor újra fel kell lapozzuk a könyvet, hogy megnézzük, mit írtak a szerzők.

Aki ma Magyarországon felnőtt fejjel él, nem kerülheti el a kérdéseket, melyeket Fleck és Szuhay megfogalmaz. Az alapkérdés, melyre válaszként az egész könyv született, hogy miként lehetséges úgy élni a mai magyar társadalomban, hogy jószerével senki nem tud semmit ennek a társadalomnak a legégetőbb problémájáról. Nem mintha nem lennének vizsgálatok, statisztikák, melyek a roma népesség számarányát, belső tagoltságát, a nem roma népesség diszkriminációra sosem rest hajlandóságát, a közpolitika nyomorát, a politika cinizmusát mutatnák. Rengeteg dolgot tudunk a részletekről, de semmit se tudunk az egészről. A magyarországi romaprobléma része az iszonyatos tudatlanság, melyet súlyosbít az érzelmi gyökerekből táplálkozó elzárkózás. Ez a káté akkor lesz hasznos, ha bevonul a középiskolákba, s részévé válik a tananyagnak.

A káté műfaja egyenest felszólít a pedagógiai alkalmazásra. A válaszok akkor szervülnek tudássá, ha sokoldalú tapasztalatszerzéssel, önálló tanulással társulnak. Mindenkinek magának kell elindulnia a felfedező útra, mely nemcsak, s nem is elsősorban kifele, hanem befele vezet. A roma, akit nem ismerünk, az bennünk van. Mi magunk vagyunk a Másik, akinek látványa iszonyattal tölt el bennünket, akitől menekülünk, akitől elzárkózunk, akit nem akarunk ismerni.

E kis könyv legnagyobb érdeme, hogy rádöbbenti az olvasót: a csoport, melyet cigánynak lát és láttatnak vele, nem akadály a polgári, demokratikus Magyarország céljának megvalósítása útján. Ellenkezőleg, addig nem lesz Magyarországon polgári társadalom, míg az emberi létből adódóan magától értetődő és elidegeníthetetlen jogok teljessége nem illet meg mindenkit, akit a születés véletlene vagy a sors szeszélye erre a földre nem sodort. Nem tehetünk kivételt, nem tehetünk úgy, hogy az Emberi és Polgári Jogok 1791-ben Párizsban elfogadott nyilatkozata egyesekre vonatkozik, másokra viszont nem. A sors mindenki számára tért nyit az életben, s nem lehet erő, mely a sorsot ebben megakadályozhatja. Continue reading