könyv

Csepeli György

Kérdések és válaszok a cigányságról

Elhangzott 2013. május 6-án, a Fleck Gábor – Szuhay Péter: Kérdések és válaszok a cigányságról c. kötetnek a Néprajzi Múzeumban tartott bemutatóján

Kármentés a megszűnt Commmunity EU portálról – 2013. július 16. Kiegészítés: Cigányellenesség Magyarországon. Medián 2009

Hitvalló műfaj a káté. Az általam ismert Heidelbergi Káté, a református egyház híveinek készült, s olyan kérdésekben igazítja el a híveket, mint az emberi nyomorúság, a megváltás, a teremtés, a keresztség vagy a „végvacsora”.

Fleck Gábor és Szuhay Péter is kátét írtak. Kérdéseik azonban nagyon is evilágiak, kiindulópontjuk azonban szintén hitbéli. A cigányság, melynek mibenlétére a kérdések és a rájuk adott válaszok vonatkoznak, korántsem olyan létező, melynek mibenlétére a fizikai tények adta bizonyosság birtokában válaszolhatnánk. A határ a „cigány” és a „nem cigány” között sem nem éles, sem nem határozott.

Ha mintát veszünk a kérdésekből, melyekre a szerzők választ adnak, nyilvánvaló lesz, hogy ahány nézőpont, annyiféle válasz. Miként nincs biztos válasz arra a kérdésre sem, hogy Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?, úgy nincs biztos válasz azokra a kérdésekre sem, amelyeket a szerzők kátéjukban összegyűjtöttek. Az emberi meghatározatlanságra adott „roma” meghatározás része a „magyar” meghatározásnak. Jogi, szociológiai, kulturális antropológiai, szociálpszichológiai szempontok elválaszthatatlanul kavarognak minden egyes kérdés kapcsán.

Íme, pár kérdés mutatóba:

• Mi illő: cigányt vagy romát mondani?
• Mikor jelentek meg és terjedtek el Európában a cigányok?
• Milyen elképzelések élnek a cigányok származásáról, és mi ma az elfogadott tudományos álláspont?
• Azonos arányú-e az össznépességen belül Európa különböző országaiban a cigányok jelenléte?
• Hogyan reagáltak az elmúlt években a romániai cigányok megjelenésére Olaszországban és Spanyolországban?
• Ki a cigány? Akit a többség annak tart, vagy aki magát annak mondja?
• Milyen volt Magyarországon a népességen belül a cigányok aránya az ezredfordulón és lesznek-e 1,5 millióan 2050-ben?
• Azonos-e a cigányok korfája a társadalom összességével, avagy attól eltérő?
• Hogyan nevezik romani nyelven a cigányok holokausztját? Mi történt ekkor?
• Miért olyan kevés a roma parlamenti képviselő?
• Mit jelent a fekete vonat?
• A cigányok valóban nem értenek a földhöz?
• Kik játszanak és játszottak szerepet a romák oktatási, szociális, egészségügyi és foglalkoztatási helyzetének változtatásában?
• Miért fontos, hogy a romák büszkék legyenek roma mivoltukra, hogyan lehet erősíteni a roma identitást? Kik és hogyan segítettek nekik ebben?
• Létezik-e roma értelmiség?
• Mik a szegregált oktatás legfőbb ismérvei és következményei?
• Igaz-e, hogy a cigányok mind katolikusok?
• Milyen magyar kulturális örökséget köszönhetünk a romáknak?
• Hogyan teremtődött meg a cigány költészet?
• Cigány zene-e a cigányzene?

Ezek a kérdések léteznek. A szerzők érdeme, hogy nem maguk találták ki a kérdéseket, hanem az életből vették azokat. Valamennyien, akik ma Magyarországon élünk, ezekkel a kérdésekkel szembesülünk. Fleck és Szuhay kátéja megadja a válaszokat. De az eredeti kátéktól eltérően, sosem színlelik azt, hogy a válaszoknak ne lehetne alternatívájuk. Nem mondják meg a „tutit”. Inkább azon vannak, hogy az olvasókat inspirálják további válaszok keresésére.

Fleck és Szuhay kátéja felfedező útra invitál egy nagyon közeli, s ugyanakkor nagyon távoli világba. Előítéletek, sporadikus tapasztalatok, sztereotípiák, szorongások, félelmek, némelyütt utópikus remények prizmáján keresztül látjuk ezt a titokzatos világot. Paradox módon senki sem mondhatja, hogy mindent tud a cigányokról. Ha roma, ha nem, a titok és a homály nem oszlik. A könyv, melyről most beszélek különleges érdeme, hogy képes felvillantani a sokszínűséget, a perspektívák sokféleségét, a roma és nem roma együttélés szövevényét, mely nem ismeri az egyértelműséget, a határok fix választóvonalát, a fekete vagy fehér biztonságát.

A könyvnek nincs narratívája. A kérdések a hétköznapi érdeklődés ritmusában követik egymást. A könyv olvasását bárhol el lehet kezdeni, s bárhol abba lehet hagyni. Egy olvasás amúgy sem elég. A kérdések, mivel nem a szerzők agyszüleményei, hanem az élet kérdései, újra meg újra visszatérnek bennünk, s ilyenkor újra fel kell lapozzuk a könyvet, hogy megnézzük, mit írtak a szerzők.

Aki ma Magyarországon felnőtt fejjel él, nem kerülheti el a kérdéseket, melyeket Fleck és Szuhay megfogalmaz. Az alapkérdés, melyre válaszként az egész könyv született, hogy miként lehetséges úgy élni a mai magyar társadalomban, hogy jószerével senki nem tud semmit ennek a társadalomnak a legégetőbb problémájáról. Nem mintha nem lennének vizsgálatok, statisztikák, melyek a roma népesség számarányát, belső tagoltságát, a nem roma népesség diszkriminációra sosem rest hajlandóságát, a közpolitika nyomorát, a politika cinizmusát mutatnák. Rengeteg dolgot tudunk a részletekről, de semmit se tudunk az egészről. A magyarországi romaprobléma része az iszonyatos tudatlanság, melyet súlyosbít az érzelmi gyökerekből táplálkozó elzárkózás. Ez a káté akkor lesz hasznos, ha bevonul a középiskolákba, s részévé válik a tananyagnak.

A káté műfaja egyenest felszólít a pedagógiai alkalmazásra. A válaszok akkor szervülnek tudássá, ha sokoldalú tapasztalatszerzéssel, önálló tanulással társulnak. Mindenkinek magának kell elindulnia a felfedező útra, mely nemcsak, s nem is elsősorban kifele, hanem befele vezet. A roma, akit nem ismerünk, az bennünk van. Mi magunk vagyunk a Másik, akinek látványa iszonyattal tölt el bennünket, akitől menekülünk, akitől elzárkózunk, akit nem akarunk ismerni.

E kis könyv legnagyobb érdeme, hogy rádöbbenti az olvasót: a csoport, melyet cigánynak lát és láttatnak vele, nem akadály a polgári, demokratikus Magyarország céljának megvalósítása útján. Ellenkezőleg, addig nem lesz Magyarországon polgári társadalom, míg az emberi létből adódóan magától értetődő és elidegeníthetetlen jogok teljessége nem illet meg mindenkit, akit a születés véletlene vagy a sors szeszélye erre a földre nem sodort. Nem tehetünk kivételt, nem tehetünk úgy, hogy az Emberi és Polgári Jogok 1791-ben Párizsban elfogadott nyilatkozata egyesekre vonatkozik, másokra viszont nem. A sors mindenki számára tért nyit az életben, s nem lehet erő, mely a sorsot ebben megakadályozhatja.

Olvass tovább