Az első számítógépes egér feltalálója

Douglas Engelbart és az első számítógépes egér

Douglas Engelbart első egér
D. C. Engelbart, a számítógépes egér feltalálója más téren is jeleskedett

A számítástechnikusok bennfentes zsargonjában leginkább az egerek atyjaként emlegetik Douglas Carl Engelbart (1925-2013) amerikai mérnököt és feltalálót. Holott a legendás informatikai és internetes szakember nevéhez sok más is fűződik az ember és a számítógép közötti interakciókra irányuló kutatás és a hiperszöveg rendszerek fejlesztése, valamint a grafikus felhasználói felületek kidolgozása területén. Ki is volt és miben jeleskedett

Doug Engelbart, az egerek atyja

Ha valakinek ma ismerős a Doug Engelbart név, akkor azt nagy valószínűséggel az egérrel azonosítja, ami jelenleg a legnépszerűbb manipulátor, mely a kurzor mozgatására szolgál.

Ő volt az, aki megalkotta és elsőként nevezte ezt az eszközt egérnek. Az egér dicsőséget és sikert hozott számára, de csak 30 évvel a feltalálása után. Az egeret ugyanis nem megfelelő módon védette le, ugyanis a szabadalom mindössze a mechanizmusra vonatkozott, és nem magára az ötletre. A korszerű egerek teljesen más elven működnek, mint amelyet Doug Engelbart levédett, ezért a gyártók nem voltak kötelesek jogdíjat fizetni a feltalálónak. Itt kell megemlíteni egy másik világhírű amerikait, Zingert, aki levédette a tűt, amely az éles végén lyukkal rendelkezik. Ezzel biztosította magának azt, hogy mindenki, aki varrógépet gyárt, köteles neki jogdíjat fizetni. A köztudatban nagyon sokáig úgy élt, hogy az egér a XeroxPARC találmánya, illetve az Apple felfedezése. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy az emberiség főképp ezeknek a cégeknek köszönhetően ismerte meg az egeret, de korántsem ők voltak a felfedezők. Engelbart hivatalosan csak 1998-ban lett elismerve az egér feltalálójaként, amikor megkapta a Lemelson-MIT Prize nevű díjat. A díj összege 500 000 dollár volt, és azok kaphatják meg, akik valamilyen rendkívüli találmányt mondhatnak a magukénak.

Olvass tovább

Mi a számítógépes hálózat?

A számítógépes hálózatokról röviden

mik azok a számítógépes hálózatok
A számítógép-hálózat a komputerek közötti kommunikációt, adatforgalmat biztosítja – Computer network

A számítógépes hálózatok osztályozása

Számítógépes hálózaton komputereknek és egyéb hálózati eszközöknek kommunikációs csatornákkal összekötött egységét értjük. A hálózatok (network) célja a számítógépek közötti adatcsere, az eszközök és szoftverek közös használata, a hardveres erőforrások (nagy tárolókapacitású memória, gyors processzorok) megosztása, projektek közös megvalósítása.

A hálózatokat különböző tulajdonságuk szerint csoportosítjuk

  1. Hozzáférés szerint:
    1. személyi;
    2. csoportos;
    3. általános.
  2. A hálózat logikai felépítése szerint:
    1. egyenrangú vagy egyszintű;
    2. kiszolgáló–szerver.
  3. Kiterjedésük szerint:
    1. lokális;
    2. regionális;
    3. globális.
  4. A kapcsolat módja szerint:
    1. vezetékes;
    2. vezeték nélküli.

A hozzáférés szerint a hálózat lehet személyi (PAN, Personal Area Network – személyes célú hálózat).  A PAN olyan hálózat, amelyet csak egyes emberek használhatnak.  Például személyi tulajdonban lévő eszközöket köt össze: asztali számítógépeket, notebookokat, táblagépeket, okostelefonokat. Ez a hálózat általában otthoni, személyes használatra szolgál.

Az intézményi (vagy csoportos) hálózat olyan hálózat, amihez az adott vállalat, szervezet, tanintézmény alkalmazottai férnek hozzá. Esetenként korlátozott hozzáférést kaphatnak külső személyek is.  A MÁV információs hálózatához például bárki csatlakozhat, aki a menetrend, a szabad helyek, jegyárak iránt érdeklődik.

A mindenki számára elérhető (általános) hálózatot bárki használhatja, bár az egyes felhasználók jogosultsági szintjei különbözőek lehetnek.  A neten például bárki megtekintheti az általános hozzáférésű oldalakon lévő szöveges, képi, hang- és vidofájlokat, azonban csak saját e-mail postafiókját használhatja, és csak saját weboldalra tölthet fel dokumentumokat.

Kiterjedésük szerint a számítógépes hálózatokat három csoportba soroljuk.

A lokális hálózat (LAN az angol Local Area Network – helyi hálózat szavakból) egymástól viszonylag kis távolságra lévő, többnyire egy épületen vagy néhány egymás mellett álló épületen belül elhelyezkedő eszközöket kapcsol össze. A helyi hálózatokat elsősorban vállalatok, cégek, oktatási intézmények kiszolgálására hozzák létre. Kiterjedtsége egy szobától néhány kilométerig terjed.

A regionális hálózatok egy meghatározott régió helyi hálózatait köti össze.  Ezek közül kiemelhetjük a városi (MAN az angol Metropolitan Area Network – nagyvárosi hozzáférési hálózat szavakból), területi, országos hálózatokat. Ilyen hálózatokat jellemzően nagyvállalatok, bankok, katonai egységek alakítanak ki saját maguk számára. A MAN-hálózatok nem részei a globális hálózatoknak, de kapcsolódhatnak azokhoz. Hatótávolsága 1 és 50 km között van.

A globális hálózat (WAN  az angol Wide Area Network – nagy kiterjedésű hálózat szavakból) a bolygónk tetszőleges helyein található számítógépes eszközöket kapcsolja össze. Ezek közül a legismertebb az internet (a világháló), de rajta kívül léteznek még más számítógépes hálózatok is

A hálózatokat csoportosíthatjuk a számítógépek közötti feladatmegosztás alapján is.

Egyenrangú hálózatok (peer-to-peer modell) lényege, hogy a hálózatot egyenrangú számítógépek alkotják, az erőforrásokat valamennyi komputer használhatja. Egy iskolai számítógépes hálózata például peer-to-peer hálózat.

Kliens – szerver (ügyfél–kiszolgáló) hálózatok egy vagy néhány szerverrel és több kliens számítógéppel rendelkeznek. Az ügyfél-kiszolgáló modellt úgy magyarázhatjuk, hogy az ügyfél valamilyen szolgáltatást kér a kiszolgálótól, amely eleget tesz a kérésnek. A szolgáltatás típusa szerint a szerverek lehetnek: alkalmazásszerverek, levelezőszerverek; webszerverek, nyomtatószerverek, távoli hozzáférésű szerverek stb.

A hálózatokat az alkalmazott adatátviteli közegek alapján is csoportosíthatjuk. Abban az esetben, ha az adatátvitelt különféle vezetékek segítségével oldják meg, akkor vezetékes hálózatról beszélünk, ellenkező esetben, vezeték nélküliről.


Olvass tovább

Az első laptop – ki találta fel?

Tudod-e, ki találta fel a laptopot? Könnyű belátni: a személyi számítógépek történelme, akárcsak az emberi történelem, ott kezdődik, ahol valamilyen igényeink meghaladják képességeinket. Ez a laptopok és tablet PC-k világában is érvényes. Az 1980-as évek állítólagosan hordozható számítógépei, mint amilyen az Osborne 1 (képünkön) és Compaq, hagyományos asztali számítógépek voltak, melyekhez egy kis képernyő és … Olvass tovább