„Azt vesszük föl, akire föláll” – Szexuális zaklatás a hazai felsőoktatásban, de legalább már plakátokon is
Az ártatlan fenékpaskolgatások, az ízes szexuális tréfák és hasonlatok, a princípiumműsor és az erőből értés művészete pont nem állnak meg az iskolák kapuinál. De mielőtt halálra nevetjük magunkat, hallgassunk meg néhány nőt, akik ebben a miliőben próbálnak felsőfokú képesítést szerezni, aztán labdába rúgni a munka világában. Vagy bambuljunk rá néhány nagyon erős plakátra. Épp most diplomáztak.
„Azt vesszük föl a főiskolára, akire föláll a faszunk” – írja Kari Györgyi színésznő a Szomjas oázis című, a női testről szóló antológiában. Ez egy férfi tanára – Kossuth-díjas rendező – válasza a sikertelen felvételi okait firtató kérdésre.
„Az első években, miután kineveztek tanársegédnek a Paris III-ra, a szexuális életemben nem következett be változás. Továbbra is lefeküdtem a hallgatókkal – és a tény, hogy ezúttal már tanári pozícióban voltam, nem sokat változtatott a dolgon.” Ezt pedig Michel Houellebecq írja a Behódolásban.
Okkal feltételezhető, hogy egyik történetet olvasva sem nyílt meg a föld senki alatt – és talán nem csak azért, mert az irodalom olyan szívesen játszik valóság és fikció összeugrasztásával. Hogy a hazai (felső)oktatásban a szexuális zaklatások és visszaélések kapcsán nagyságrendeket sem tudunk tippelni, tény. Ha a munkahelyi visszaélés kevéssé kutatott és adatolt terület itthon, akkor az iskolai zaklatás szinte teljes vakfolt. Bár a történetek napvilágra kerülését és az érintettek felelősségre vonását rengeteg dolog nehezíti és akadályozza – mindenekelőtt az, hogy az erről való párbeszéd is tabu, és a kisebb-nagyobb lánggal égő botrányok után ugyanúgy becsukjuk a szemünket –, mégiscsak akad egy terület, amely legalább a mélységérzékelésben segít, hovatovább a figyelemfelhívás legkiválóbb eszköze. Művészet, így hívják.
Presztízsből pajzsot
Varga Anna plakátja: Nem oké
Június közepén a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyilvános diplomavédésére voltam hivatalos. Varga Anna Gizella tervezőgrafika szakirányon készült munkája egy prevenciós kiadványt és hat plakátot foglalt magában – mellettük az asztalon nyitott mappa. A mappában A4-es fehér lapok, rajtuk kézzel írt történetek. Fiatal nők írásai arról, milyen módokon találkoztak a saját felsőoktatási intézményükben szexuális zaklatással, visszaéléssel az őket tanító férfiak részéről.
Például így: „Elsős egyetemista voltam, a teremben dolgoztam egy feladaton. A tanárom mellém ült, és a kezét a combomra tette. Totál leblokkoltam. Ő viszont nem. »Mindenre ugyanazt a megoldást alkalmazod. Olyan vagy, mint az a nő, aki mindig csak misszionárius pózban hajlandó szexelni, pedig micsoda tárháza van az örömszerzésnek. Gondolj csak a kámaszútrára! Ugye nem mindig csak az uncsi klasszikus pózban szeretsz szexelni?« Onnantól soha nem mertem egyedül maradni a teremben.”
Vagy így: „Az osztálytársam laptoppal az ölében, felhúzott lábbal ült az asztalnál. Magyarázta a mellette ülő tanárnak, hogy min dolgozik, aki közben a lány térdhajlatába tett egy ceruzát, és nemi aktusra emlékeztető mozdulatokat csinált.” Elolvasom a teljes cikket