Szolidaritás és társadalomlélektan Magyarországon

Szolidaritás és társadalom

A segélyezés nem az egészségbiztosítás asztala

A szolidaritás társadalomlélektani alapjai Magyarországon az utóbbi hatvan évben megroppantak. A szolidaritás nemes eszméjét bevonja a demagógia szürke penésze, rohasztja a politikai megosztottság mentális vírusa és támadja a rasszizmus szívós baktériuma. Valódi szolidaritást csak a verseny képes kikényszeríteni.

Farkas András alább teljes terjedelmében olvasható A szolidaritás és a társadalomlélektan Magyarországon című magvas esszéje az évekkel ezelőtt megszűnt Hírszerző c. weboldalon jelent meg 2007-ben. A portál archívuma nem érhető el, a Google kereső ezt az írást jelenleg nem találja. Az Első.XYZ portál szellemi kármentést végezve a szöveget újra közreadja. Az átvétel a keresők által nem indexelt helyről, innen történt: A közjó esete a magántőkével

Farkas András

A szolidaritás és a társadalomlélektan Magyarországon

Az egészség minden ember számára a legfontosabb, élethosszig tartó befektetés. Egészségünk szempontjából mindannyian nagybefektetők vagyunk. Minél hosszabb ideig élünk, annál inkább.

Egyéni befektetésünk – azaz egészséges életmódunk, zsír- és cukorszegény, antioxidáns- és rostgazdag táplálkozásunk, rendszeres futásunk és úszásunk, szűrővizsgálatokon történő fegyelmezett megjelenésünk, egészségcélú öngondoskodási tartalékaink megteremtése és így tovább – egyre nagyobb szerepet játszik (kellene játszania), noha tagadhatatlan, hogy a befektetés oroszlánrésze a társadalombiztosítás révén változatlanul az államra hárul.

A kérdés csak az: meddig tartható fenn ez a helyzet? Hol húzódik a határ az egészségünkért vállalt személyes és állami felelősség között? Voltaképpen erről is szól az egészségbiztosítás reformja.

A reformtervek véglegesítésének szakaszában egyre inkább nehezítik azonban a tisztánlátást azok az életveszélyes tévhitek, amelyek kezdettől fogva beárnyékolják a közgondolkodást.

*

Az első ilyen tévhit, hogy a közösségi járulékbevételek az új rendszerben a magánbiztosítókhoz kerülnek, így a kormányzat végsősoron magánzsebekbe játssza át a közpénzeket. Ez olyan mérvű csúsztatás, hogy ha valaki ragaszkodik ehhez az állításhoz, akkor a jövőben már nem hivatkozhat nyugodt szívvel arra, hogy korábban sohasem hazudott.

Ugyanis a járulékbevételek nem a létrehozandó új egészségpénztárakhoz, hanem az egységes nemzeti kockázatközösségi/egészségbiztosítási alapba kerülnek, ráadásul a járulékmértékeket nem az egészségpénztárakba fektető magántőke képviselői, hanem az állam határozza meg, a járulékokat nem a pénztárak, hanem az állam szedi – adók módjára – be, s e bevételeket az állam az egységes nemzeti kockázatközösség bevételeit kezelő hatósága révén összegzi és könyveli.

A nagy közös egészségbiztosítási alapban összegyűjtött járuléktömeghez a pénztárak nem férhetnek hozzá, hiszen azokat az állam által meghatározott szabályok szerint, állami többséggel működő fejkvóta-bizottság oszthatja csak fel az egyes pénztárak között – és el ne felejtsem, a pénztárakban is az állam a többségi tulajdonos. A pénztár ebből az államilag beszedett és államilag szétosztott fejkvóta-bevételeiből finanszírozza tagjai számára az egészségügyi alapellátásokat – amelyek körét és a finanszírozás mértékét (hbcs, pontrendszer, etc.) szintén az állam határozza meg.

Mintha mindez nem lenne elég az állam számára, még profitkorlátozásokat is be kíván vezetni (a bevételnek csak meghatározott százaléka lehet profit, s azt is csak meghatározott arányban lehet – esetleg, később – kivonni a pénztárból). Hab a tortán, hogy e gúzsbakötésért cserébe az állam több tízmilliárdos befektetést várna el a magánbefektetőktől. Vonzó lehetőség befektetésre, nem? Nyilván Ön is hanyatt-homlok rohanna ilyen pénztári részvényt jegyezni, ha tehetné.

*

A második veszélyes tévhit, hogy Continue reading