Az első számítógépes egér feltalálója

Douglas Engelbart és az első számítógépes egér

Douglas Engelbart első egér

D. C. Engelbart, a számítógépes egér feltalálója más téren is jeleskedett

A számítástechnikusok bennfentes zsargonjában leginkább az egerek atyjaként emlegetik Douglas Carl Engelbart (1925-2013) amerikai mérnököt és feltalálót. Holott a legendás informatikai és internetes szakember nevéhez sok más is fűződik az ember és a számítógép közötti interakciókra irányuló kutatás és a hiperszöveg rendszerek fejlesztése, valamint a grafikus felhasználói felületek kidolgozása területén. Ki is volt és miben jeleskedett

Doug Engelbart, az egerek atyja

Ha valakinek ma ismerős a Doug Engelbart név, akkor azt nagy valószínűséggel az egérrel azonosítja, ami jelenleg a legnépszerűbb manipulátor, mely a kurzor mozgatására szolgál.

Ő volt az, aki megalkotta és elsőként nevezte ezt az eszközt egérnek. Az egér dicsőséget és sikert hozott számára, de csak 30 évvel a feltalálása után. Az egeret ugyanis nem megfelelő módon védette le, ugyanis a szabadalom mindössze a mechanizmusra vonatkozott, és nem magára az ötletre. A korszerű egerek teljesen más elven működnek, mint amelyet Doug Engelbart levédett, ezért a gyártók nem voltak kötelesek jogdíjat fizetni a feltalálónak. Itt kell megemlíteni egy másik világhírű amerikait, Zingert, aki levédette a tűt, amely az éles végén lyukkal rendelkezik. Ezzel biztosította magának azt, hogy mindenki, aki varrógépet gyárt, köteles neki jogdíjat fizetni. A köztudatban nagyon sokáig úgy élt, hogy az egér a XeroxPARC találmánya, illetve az Apple felfedezése. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy az emberiség főképp ezeknek a cégeknek köszönhetően ismerte meg az egeret, de korántsem ők voltak a felfedezők. Engelbart hivatalosan csak 1998-ban lett elismerve az egér feltalálójaként, amikor megkapta a Lemelson-MIT Prize nevű díjat. A díj összege 500 000 dollár volt, és azok kaphatják meg, akik valamilyen rendkívüli találmányt mondhatnak a magukénak. Elolvasom a teljes cikket

Dell a legjobb laptop márkák közt

A Dell az egyik legnagyobb számítástechnikai hardvergyártó

dell szerviz budapest

Dell Latitude laptop – szervíz Bp

A Dell Incorporated (vagyis Dell Részvénytársaság) a legnagyobb és legismertebb hardvergyártók és -tervezők között az egyik piacvezető vállalat. Alapítási évük egy Orwell-regény címét idézi – 1984 -, de működésükben inkább a társadalmi és tudományos progresszió, a szabad információ-hozzáférés iránti elkötelezettség jellemzi, nem a despotizmus. A cég kulcsembere Michael Dell alapító elnök, a technológiai forradalomról és a mesterséges intelligenciáról legfelelősebben gondolkodó mérnökök egyike. Világszerte megtalálható gyáraik körülbelül 55 000 embert foglalkoztatnak. Fő profiljukat a számítástechnikai hardverek képezik Dell Latitude transzformer notebookjaik és Dell Inspiron laptop modelljeik az utóbbi évek legkeresettebb hordozható személyi számítógépei.

A világ legkeresettebb szerverének új generációja

A Dell nemrégiben bejelentette a világ legkeresettebb szerverének új generációját. Az intel Intel® Xeon® skálázható processzorokhoz tervezett 14. generációs PowerEdge szerverportfólió díjnyertes kialakítása skálázható, automatizált és biztonságos informatikai platformot alkot a hagyományos és a felhő alapú alkalmazásokhoz. Bejelentették:

A 14. generációs Dell EMC PowerEdge szervereket úgy terveztük, hogy segítséget nyújtsanak ügyfeleink informatikai átalakulásához. A kibertámadásoknak ellenálló infrastruktúránkkal és teljesítménynövelő fejlesztéseinkkel képessé tesszük ügyfeleinket, hogy kiaknázzák az üzleti lehetőségeket

14. generációs Dell EMC PowerEdgeA Dell EMC megbízásából nemrég készített, az informatikai átalakulás 2017-es érettségi spektrumáról szóló tanulmány azt mutatta, hogy az ezen a területen legérettebb szervezetek hétszer nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy az informatikára mint versenyelőnyre tekintsenek. Ennek érdekében számos informatikai átalakulást célzó kezdeményezés kiemelt célja olyan modern infrastruktúra kialakítása, amely biztonságosan nyújt magasabb szintű teljesítményt, valamint ösztönzi az új üzleti modelleket támogató innovációt.

A skálázható üzleti infrastruktúrával, az intelligens automatizálással és az integrált biztonsági megoldásokkal az új 14. generációs Dell EMC PowerEdge szerverportfólió biztosítja ezeket az előnyöket.

DELL XPS 13 a legkisebb hibrid laptop

DELL XPS 13 laptop - tablet

DELL XPS 13 – a legkisebb transzformer laptop

A cég a világ legkisebb kétfunkciós mobil számítógépeként hirdeti a tablet + notebook transzformer laptopot.

Technikai paraméterei, felszereltsége

Proccesszor
7. generációs Intel® Core™ i5-7Y54 processzor (4 MB gyorsítótár, akár 3,2 GHz)
7. generációs Intel® Core™ i7-7Y75 processzor (4 MB gyorsítótár, akár 3,6 GHz)

Operációs rendszer
Windows 10 Pro

Memória2
4GB LPDDR3 1866MHz
8GB LPDDR3 1866MHz

Videokártya
Intel® HD Graphics 615

Kijelző
13,3 hüvelykes UltraSharp Quad HD+ (3200 × 1800) InfinityEdge érintőképernyő
13,3 hüvelykes, FHD (1920 × 1080 képpont) felbontású IntinityEdge érintőképernyő

Hang és hangszórók
Waves MaxxAudio® Pro technológiával professzionálisan finomhangolt sztereó hangszórók
2 × 1 W = összesen 2 W

Merevlemez
128 GB SATA, 256 GB NVMe PCIe, 512 GB NVMe PCIe, 1 TB NVMe PCIe SSD Intel® RST technológiával

Tápellátás
Akkumulátor
46 Wh-s akkumulátor (beépített)
Az akkumulátor beépített, a felhasználó által nem cserélhető.

Tápegység – töltő
Type-C 30 W-os váltóáramú adapter, 30 W

dell laptop töltők

Kamera
Szélesvásznú HD (720p) webkamera digitális duál tömbmikrofonnal

Vezeték nélküli kapcsolat
Intel® kétsávos Wireless-AC + Bluetooth 4.2 + WIDI 5.0

Méretek
Magasság: 8–13,7 mm (0,32–0,54 hüvelyk) × Szélesség: 304 mm (11,98 hüvelyk) × Mélység: 199 mm (7,81 hüvelyk)

Tömeg: 1,24 kg (2,7 font)3

Külső ház anyaga
CNC-vel megmunkált alumínium, szénszálas kompozit csuklótámasz finom tapintású festéssel, keret nélküli Corning® Gorilla® Glass 4 kijelző, acél csuklópántok alumínium bevonattal

Magyar billentyűzet
Teljes méretű, hátulról megvilágított, lapos billentyűzet 1,3 mm-es billentyűúttal

Képernyő
Keret nélküli Corning® Gorilla® Glass 4 kijelző

Érintőpad
Precíziós érintőpad, üvegből készült, beépített gombbal

Garantált termékbiztonság, elektromágneses kompatibilitás és környezetvédelmi adatlapok. Elolvasom a teljes cikket

A legjobb laptop márkák, típusok

Nem könnyű a cédulázás: hogy melyek a legjobb laptop márkák és laptop típusok, azt ki-ki más szempontok alapján szabhatja meg. Lehetséges rangsor feladása az eladási statisztikák, a megbízhatóság, az élettartam, a felszereltség vagy akár a design alapján. Mérvadó az ár / érték arány is: hiába dob piacra az egyik gyártó átlagon felüli minőségű szuper notebook számítógépeket, ha árban ezek jobban különböznek más márkák gépeitől, mint amennyivel többet tudnak, akkor ezt a mutatót véve alapul voltaképp mégsem jobbak. Nehéz kizárólag a felhasználói véleményekre alapozni a rangsorolást: a vásárlókra jellemző a márkahűség és az ezzel járó elfogultság. Bajos a hordozható számítógépek időtállóságát vizsgálni, mert erősen fog a használat intenzitásától, no meg ugyanarról a megvásárolt gépről beszélünk-e, ha 5 év alatt szinte mindent kicseréltünk vagy bővítettünk benne. Bárhogy is, mind a szakmai lapokban és magazinokban, mind a főleg olvasnivalót kínáló orgánumok rovataiban fel-feltűnnek ilyen címek: A legjobb laptop márkák 2017-ben, vagy Melyik az év legjobb notebook típusa, modellje…  Konkrét szakmai vélemények vagy technikai mutatók helyett pedig gyakran az eladott példányok száma vagy az olvasói szavazás eredménye olvasható. Címkézni és rangsorolni mégis muszáj, az olvasó imádja A legjobb 10... kezdetű újságcikkeket.

A 10 legjobb laptop márka

1. Apple: a brand presztízse – Juszt is ez az első!

legjobb laptop márka: appleMint azt mindenki tudja, a beleharapott almával fémjelzett multicég, az Apple Inc. főként hardvergyártással foglalkozik, sokoldalú tevékenységükkel szinte az iparág minden szegmensében jelen vannak. Ők a számítástechnika pionírjai és eminensei egyszerre. Hogy más ne is említsünk, az Apple mérnökei fejlesztették ki a grafikus megjelenítőt (mint amilyen a minitor) és a hozzá tartozó mutatóeszközt (ilyen az egér). Ezek elterjedésében és közös használatukkal a számítógép kezelésében, irányításában egyedülállóvá válásában része volt a vállalkozás által 1984-ben forgalmazni kezdett Macintosh komputernek. Azelőtt ugyanis – bármennyire hihetetlen ma már – a képernyőn leginkább csak karakterkijelzés történt, a kézi adatbevitel pedig kizárólag a billentyűzet segítségével történt – nem volt egérkurzor és nem lehetett semmire rámutatni vagy kattintani, hogy a fogd és vidd funkcióról vagy az érintőkijelzőről már ne is beszéljünk.

top10 apple notebook A világcéget az azóta a komputer pápájaként emlegetett legendás Steve Jobs alapította 1976-ban két társával (Steve Wozniak és Ronald Wayne) Apple Computer néven, amely ezt megelőzően a két Steve keresztnevű vállalkozó garázsműhelyéből nőtte ki magát.

Valószínűleg nem kell ahhoz sznobnak lenni, hogy az Apple laptopokat tartsuk a legmenőbb noteszgépeknek akkor is, ha jelenleg ezek a legdrágább termékek a notebookok piacán. Az alma embléme alatti gépeket ritkán kell szervizbe vinni, viszont ha mégis, a meghibásodott alkatrész cseréje esetén mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Egy Apple akkumulátor ára eléggé magas, megterhelheti költségvetésünket – hacsak nem nem elégszünk meg egy hasonló minőségű, de sokkal olcsóbb utángyártott akkuval.

A cég favoritgépei manapság az Apple MacBook Air és MacBook Pro. A cég magyarországi képviseletének hivatalos weboldala ezekkel a szlogenekkel indul:

Egész nap brillírozhatsz.Vékony, könnyű, sokoldalú. Készen áll bármire.

Az első notebook rövid ismertetője:

Az Intel HD Graphics 6000 grafikus processzort tartalmazó, ötödik generációs Intel Core i5 és i7 processzorok mindig helytállnak. A fényképek szerkesztésétől az internetezésig minden rendkívül gyorsan működik. Ezt a teljesítményt hihetetlenül vékony, mindössze 1,7 centiméter vastagságú unibody ház rejti. A készülék tömege pedig csupán 1,35 kilogramm.

Aztán megtaláljuk a két laptop-modell árát és részletesebb specifikációját is:

13 hüvelykes MacBook Air

Induló ár: 359 990 Ft

  • 13,3 hüvelykes képátlójú, széles formátumú kijelző LED-es háttérvilágítással
  • 1,8 GHz-es, kétmagos Intel Core i5 vagy 2,2 GHz-es, kétmagos Intel Core i7 processzor
    Turbo Boost technológiával akár 3,2 GHz
  • Akár 12 órás akkumulátor-üzemidő1
  • Akár 512 GB-os SSD-tároló2
  • Multi-Touch érintőpad
  • 1,35 kg3

15 hüvelykes MacBook Pro

Induló ár: 899 990 Ft

  • Touch Bar és Touch ID
  • 15,4 hüvelykes képátlójú Retina kijelző LED-es háttérvilágítással
  • 2,8, 2,9 vagy 3,1 GHz-es, négymagos Intel Core i7 processzor
    Turbo Boost technológiával akár 4,1 GHz
  • Akár 10 órás akkumulátor-üzemidő1
  • Akár 2 TB-os SSD-tároló2
  • Force Touch érintőpad
  • 1,83 kg3

Túlzás közel 900.000 fizetni egy laptopért? Valószínűleg igen. Bizonyos, hogy ár/érték arányban az ilyen ultrabookok nem veszik fel a versenyt a fél- vagy harmadárú Dell és Assus laptopokkal a versenyt, hiszen 2×, 3× egészen bizonyosan nem jobbak és nem tudnak többet náluk. Viszont az Apple az egyetlen cég, amelynek gépeit ilyen áron is megveszik. Ez pedig a brand presztízse miatt történik.

Talán itt érdemes a magyar Wikipédiát idézni. Az online lexikon szerint a MacBook egy Apple-laptop, amelyet 2006. május 16-án mutatták be. Ez a típus az iBook G4 és a PowerBook 12″ utódja, melynek már Intel processzora van. Az Apple először 2006-tól 2011-ig forgalmazta, ezután egy időre leállt a gyártásával, majd 2015-ben újra forgalomba hozta a fehér unibody MacBook hordozható számítógépet.

2. Asus laptop: kiváló minőség – és ennek megfelelő ár

a legjobb laptop típus: asusÁllítsuk is szembe az Apple cég termékeivel az Asus notebook komputerek erényeit. Nem véletlen, hogy általános felhasználói körökben ez a legismertebb és legnépszerűbb márkanév. Otthoni használatra – mutatják a statisztikák, ez a legelterjedtebb típus. Ugyanakkor nem mondható, hogy az Asus néplaptopokat gyárt,  bár igaz, hogy a márka mögött álló cég, az ASUSTeK Computer Incorporated taiwani illetőségű – és az Ázsiai gyártókkal szembeni fenntartások  lehetnének akáér indokoltak is. Ám ha tudjuk azt is, hogy ez a vállalkozás egyfelől szintén multinacionális, másfelől rangját mutatja, hogy hosszabb ideje birtokolni képes a legnagyobb szabad számítógép-kereskedelmi üzletláncot Ázsiában. Hardvereszközeik között megtalálhatók az asztali PC-k és a portatív computerek mellett nagy teljesítményű, virtualizálható szervergépek, nagy felbontású LCD kijelzők.

Az Asus laptopjai a középkategóriába tartoznak. Bár gépeik ára megfizethető, ezek mégis jól felszerelt, kiváló minőségi mutatókkal rendelkező, megbízható berendezések. A választékskála kialakításában marketingeseik a széles igények kielégítésére összpontosítottak: az egyszerű, kispénzű diákok számára is elérhető árkategóriájú táskagépektől a legmagasabb mérnöki és tervezői követelményeknek megfelelő professzionális laptopokig, sőt, a felturbózott gamer notebook készülékekig. A cég elöl jár alkatrészek és tartozékok gyártásában is. Minden más márkánál keresettebb az Asus laptop töltő, de sok fogy a szervizekben és szaküzletekben az Asus akkumulátoraiból is.

folytatása következik


Elolvasom a teljes cikket

Mi a számítógépes hálózat?

A számítógépes hálózatokról röviden

mik azok a számítógépes hálózatok

A számítógép-hálózat a komputerek közötti kommunikációt, adatforgalmat biztosítja – Computer network

A számítógépes hálózatok osztályozása

Számítógépes hálózaton komputereknek és egyéb hálózati eszközöknek kommunikációs csatornákkal összekötött egységét értjük. A hálózatok (network) célja a számítógépek közötti adatcsere, az eszközök és szoftverek közös használata, a hardveres erőforrások (nagy tárolókapacitású memória, gyors processzorok) megosztása, projektek közös megvalósítása.

A hálózatokat különböző tulajdonságuk szerint csoportosítjuk

  1. Hozzáférés szerint:
    1. személyi;
    2. csoportos;
    3. általános.
  2. A hálózat logikai felépítése szerint:
    1. egyenrangú vagy egyszintű;
    2. kiszolgáló–szerver.
  3. Kiterjedésük szerint:
    1. lokális;
    2. regionális;
    3. globális.
  4. A kapcsolat módja szerint:
    1. vezetékes;
    2. vezeték nélküli.

A hozzáférés szerint a hálózat lehet személyi (PAN, Personal Area Network – személyes célú hálózat).  A PAN olyan hálózat, amelyet csak egyes emberek használhatnak.  Például személyi tulajdonban lévő eszközöket köt össze: asztali számítógépeket, notebookokat, táblagépeket, okostelefonokat. Ez a hálózat általában otthoni, személyes használatra szolgál.

Az intézményi (vagy csoportos) hálózat olyan hálózat, amihez az adott vállalat, szervezet, tanintézmény alkalmazottai férnek hozzá. Esetenként korlátozott hozzáférést kaphatnak külső személyek is.  A MÁV információs hálózatához például bárki csatlakozhat, aki a menetrend, a szabad helyek, jegyárak iránt érdeklődik.

A mindenki számára elérhető (általános) hálózatot bárki használhatja, bár az egyes felhasználók jogosultsági szintjei különbözőek lehetnek.  A neten például bárki megtekintheti az általános hozzáférésű oldalakon lévő szöveges, képi, hang- és vidofájlokat, azonban csak saját e-mail postafiókját használhatja, és csak saját weboldalra tölthet fel dokumentumokat.

Kiterjedésük szerint a számítógépes hálózatokat három csoportba soroljuk.

A lokális hálózat (LAN az angol Local Area Network – helyi hálózat szavakból) egymástól viszonylag kis távolságra lévő, többnyire egy épületen vagy néhány egymás mellett álló épületen belül elhelyezkedő eszközöket kapcsol össze. A helyi hálózatokat elsősorban vállalatok, cégek, oktatási intézmények kiszolgálására hozzák létre. Kiterjedtsége egy szobától néhány kilométerig terjed.

A regionális hálózatok egy meghatározott régió helyi hálózatait köti össze.  Ezek közül kiemelhetjük a városi (MAN az angol Metropolitan Area Network – nagyvárosi hozzáférési hálózat szavakból), területi, országos hálózatokat. Ilyen hálózatokat jellemzően nagyvállalatok, bankok, katonai egységek alakítanak ki saját maguk számára. A MAN-hálózatok nem részei a globális hálózatoknak, de kapcsolódhatnak azokhoz. Hatótávolsága 1 és 50 km között van.

A globális hálózat (WAN  az angol Wide Area Network – nagy kiterjedésű hálózat szavakból) a bolygónk tetszőleges helyein található számítógépes eszközöket kapcsolja össze. Ezek közül a legismertebb az internet (a világháló), de rajta kívül léteznek még más számítógépes hálózatok is

A hálózatokat csoportosíthatjuk a számítógépek közötti feladatmegosztás alapján is.

Egyenrangú hálózatok (peer-to-peer modell) lényege, hogy a hálózatot egyenrangú számítógépek alkotják, az erőforrásokat valamennyi komputer használhatja. Egy iskolai számítógépes hálózata például peer-to-peer hálózat.

Kliens – szerver (ügyfél–kiszolgáló) hálózatok egy vagy néhány szerverrel és több kliens számítógéppel rendelkeznek. Az ügyfél-kiszolgáló modellt úgy magyarázhatjuk, hogy az ügyfél valamilyen szolgáltatást kér a kiszolgálótól, amely eleget tesz a kérésnek. A szolgáltatás típusa szerint a szerverek lehetnek: alkalmazásszerverek, levelezőszerverek; webszerverek, nyomtatószerverek, távoli hozzáférésű szerverek stb.

A hálózatokat az alkalmazott adatátviteli közegek alapján is csoportosíthatjuk. Abban az esetben, ha az adatátvitelt különféle vezetékek segítségével oldják meg, akkor vezetékes hálózatról beszélünk, ellenkező esetben, vezeték nélküliről.


Elolvasom a teljes cikket

Az első laptop – ki találta fel?

Laptop-történet -szerviz, javítás, laptop kijelző

A laptop története – ki találta fel a laptopot? – hardver szerviz, javítás

Tudod-e, ki találta fel a laptopot?

A személyi számítógépek történelme, akárcsak az emberi történelem, ott kezdődik, ahol valamilyen igényeink meghaladják képességeinket. Ez a laptopok és tablet PC-k világában is érvényes.

Az 1980-as évek állítólagosan hordozható számítógépei, mint amilyen az Osborne 1 (képünkön) és Compaq, hagyományos asztali számítógépek voltak, melyekhez egy kis képernyő és fogantyú tartozott. 25-30 kilót nyomtak, egy hálózati aljzattól függtek és semmivel sem járultak hozzá a laptop technológiához.

Tulajdonképpen az első PC tablet tervezése 1968-ra tekint vissza, jóval azelőtt, hogy a kivitelezéshez szükséges technológia egyáltalán napvilágot látott volna.

Ez volt az ún. Dynabook dizájn, szerzője pedig egy számítógép tudós: Alan Kay. A megcélzott közönséget gyerekek jelentették. A tervezés szerint egy masszív és olcsó gépet akartak létrehozni ablakos szoftver környezettel, grafikus programozási nyelvvel, mely felszabadítja az emberek kreativitását. Miután Kay csatlakozott a Xerox Palo Alto Research Center-hez (PARC), felépítették az Alto-t, mely a Dynabook szoftverét modellezte, de ez egy konzol gép volt, több száz fontot nyomott. Érdemes megjegyezni, hogy a fiatal, technológia iránt rajongó Steve Jobs és egy csapat mérnök 1979-ben egy Xerox PARC túra kapcsán látták az egér és grafikus felhasználói felület szemléltetését. Jobs figyelembe vette a fő szempontokat, melyeket aztán beépített az Apple gépekbe. 1994-ben Alan Kay az Apple tagjává vált.

Eközben Doug Engelbert a Stanford Research Institute keretén belül építgette a saját bittérképes, grafikus felhasználói felületét. Ő és csapata kiterjedt kutatást végeztek a mutató eszközökről és az egérrel hozakodtak elő. Az 1968-as Fall Joint Computer Conference alkalmával Engelbert először vonultatta fel a következőket: egér, a hypertext, e-mail, videokonferencia, telekonferencia és kollektív együttműködés a valós idejű dokumentumszerkesztésben. Az oktatás-orientált Dynabook/Alto szoftverrel szemben Englebart munkája az üzleti produktivitás gerincévé fejlődött.

Az első laptop-szerű számítógép

grid compass, az első laptopAz első olyan gép, mely már hasonlított a mai laptopokra – lapos képernyő, kagyló dizájn a billentyűzet fölött – a GRiD Compass. Brit tervezője, Bill Moggridge 1979-ben hozta létre, 1982-ben gyártották először. A karcsú, fekete magnézium tok lenyűgöző volt, akárcsak az ára: 10 ezer $. Ám ez is hálózati aljzat-függő volt. Elemek képtelenek lettek volna meghajtani egy elektrolumineszcens kijelzőt és az Intel 8086-os processzort. A Compass-t sikerült alkalmazni az A.E.Á űrmissziójánál és a hadseregénél. Túl drága volt üzleti alkalmazásokhoz és nem felelt meg az IBM PC standardnak, amely egyre inkább az alapját képezte az üzleti számítástechnikának. De ez volt az alapkő, melyre később a legtöbb gyakorlati laptop épült.


laptop ára - kijelző árakTudomány, technológia: Milyen volt az első laptop? Ki találta fel az első igazi laptopot? – Az első hordozható számítógép a GRiD Compass volt. A brit tervezője Bill Moggridge 1979-ben hívta életre és 1982-ben gyártották először. Kapcsolódó: Optimalizált laptophardver alkatrészek, szerviz – tudomány, számítástechnika, első laptop, hordozható számítógép, computer technológia, hardver szerviz, kijelző csere